Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 11-12. szám - Tóth Csilla: Egy elmerült sziget legendája

álisnak tartott költészet irányvonalait: az európai irodalommal „beojtott” gondolati, objektív lírát, ugyanekkor ez az elgondolás konzervatív, az avantgarde újításokat elutasítva már a kásóddá babitsi újklasszicizmust elólegzi. A fiatal költő zsengéi tökéletesen megfelelni látszottak ennek az ars poeticának, s Bé- kássy félbemaradt költői életműve így a kialakuló irodalmi frontvonalak megteremtésében is fontossá vált.

Az esszé azonban több mint irodalompolitika, politika is. A Békássy-le- genda megszületésében nagy szerepet játszott Babits következetes pacifizmusa is, hiszen védence alakját éppen ezért emeli jelképpé: a háború értelmetlen pusztítása ellen tiltakozik, akkor is, amikor elsiratja a fiatal tehetséget: „Nem nagyobb veszteség-e a bimbó, mint a virág?”.1

„Úrifiú volt, nemzedékeken át kulturált család sarja, mély és finom érzések kész medreit öröklé. S a szép magyar nyelvet öröklé, a legúribb, legfejlettebb, legízlésesebb magyar nyelvet, mint valaki, akinek apái már teliszítták magukat Vörösmarty szavaival. Ez nem a mi ifjú lírikusaink, egyéniséghajszoló, kissé vásári ízű, voltaképp modoros, divatosdi nyelve. Ellenkezőleg: éppen nemes konzervativizmusa adja meg méltóságát és erejét a nagyobb lendülethez.2

Vörösmarty, Arany nyelve mellett az angol romantikus költőkét, Shelley, Keats költészetét tartja Babits annak a lehetséges forrásnak, melynek találkozása révén a magyar líra az általa kívánt irányban újulhatott volna meg. S szerinte Békássy verseiben létre is jött, ill. létrejöhetett volna ez a bizonyos „termékeny átojtódás”.

A legendához aztán sokan hozzátettek. Babits esszéjét a tízes években cikkek és nekrológok sora követte, írt róla Kosztolányi és Tóth Árpád a Nyugatban, Schöpflin Aladár is többször, a Huszadik Század című folyóiratban is, lényegében a Babits által meghatározott szellemben.3 Az apropót a posztumusz kötetek sora jelentette, az édesanya Békássy Istvánná adta ki fia verseit és más szellemi hagyatékát három kötetben, s levelezésük alapján valószínűsíthetjük, Babits maga is segédkezett ebben.1 Kritikusai véleménye egybehangzó volt: mindannyian úgy látták, a fiatal költő halálával jelentős tehetség

veszett oda. „Amíg élt, csak készült arra, ami eljövendő

......Annyi bizonyos,

h

ogy a magyar irodalom értéket vesztett benne.” - írta róla Kosztolányi.5

A harmincas években aztán az édesanya kerül előtérbe, Babits kérésére Rosti Magdolna álnéven írt a kortárs angol irodalomról ismertetéseket és kritikákat a Nyugatba. A folyóirat főszerkesztőjeként Babits szándéka a kortárs külföldi irodalmak minél teljesebb bemutatása volt. Rosti Magdolna kilétéről, mely sokáig rejtve maradt, Gál István írt.6

Az újabb háború, az ötvenes évek, az 56-os forradalom aztán sok mindent, sokakat elsodort. Úgy tűnt, Békássy emlékét is.

Legendája a hatvanas években támadt fel újra, ismét irodalom és politika összekapcsolódó égisze alatt. Alakját az Angliában járt Vas István idézi föl, de Cs. Szabó László lesz az, aki megpillantva a King’s College kápolna emléktábláját szíven ütődik, s részletekbe menően feltárja a cambridge-i évek, s az angliai utóélet emlékeit. Az 1949-ben emigrált, majd 1951-től végleg Angliában letelepedett esszéista felfedezte földijét a száműzetésben, s a háború áldozatává vált fiatal költő legendáját egy újabb jelentésárnyalattal gazdagította: Békássy a magyar szellemi értékek külföldi képviselőjeként jelenik

1016