Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 1. szám - Káldi János: Visegrádi noteszlap; A mánfai templom; Immár elmenőben; Ének a messzeségből (versek)

Ének

a messzeségből

Sűrű a téli este.

Zúgnak az elmúlt nyárfák.

S az árny-erdőn, homályon bájos énekszó száll át.

Áthúz a könnyű ködön.

Reszkettet ágat, lelket.

Órája hallgatom már.

Egyre csak énekelnek.

Kedves, iskolás hangok szállonganak lebegve.

Hozzák a bűvös csókot fázó férfi-szívemre.

Onnan jön ez az ének, ahol én is nem egyszer dalolgattam - oly rég már! - kisfiús szerelemmel.

Onnan jön ez a gyógyír.

Adva üdvöt és enyhet.

Hívó, álomi dallam.

Ó, vajon, mit üzenget?

Mit mond? Mit susog? Finomságával hova hódít?

Mért lengeti előttem csodája lobogóit?

Fejemre koszorút köt.

Esettet, ölel engem.

Amíg egyszer csak elhal a téli végtelenben...