Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 11-12. szám - Bodor Béla: Városablak
BODOR BELA Városablak Fejezet egy regényből Prolikrúdy Fault Franci1 kisprózában utazott. írt egy-két hosszabbat is, regényféléket, de azok is inkább novellasorozatok voltak, azonos szereplőiekéi és helyszínekkel, és színdarabokat is összehozott, azok meg jelenetekké feldolgozott novellaadaptációknak tűntek. Ezzel együtt élvezhetők voltak, kivétel nélkül, de ha a végükre ért az ember - az olvasó vagy néző — felsóhajtott: Istenem, azok a régi szép Prolikrúdy-novellák... azok voltak az igaziak. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy jó ideje Franci újabb novellái után is a fenti sóhaj rebbent fel az olvasók ajkáról, akár a szűrő nélküli cigaretta fel- fellobbanó papírjáról a pernye. (— Ezt már te szúrtad közbe? — kérdeztem. Szem nem válaszolt.) Mert ezek az újabb Prolikrúdy-novellák bizony csak halvány visszfényei voltak azoknak a régieknek. Talán azért, mert Franci nemcsak novellában, hanem (sőt: elsősorban) alkoholban utazott. Mindig is ernyedt vonásait vizenyős lebernyegek rántották szét, kezén-arcán a bőr kék- zöld-lila márványosra színeződött, a szájában pedig azért tartott állandóan egy amúgy rendeltetésszerűen nem használt meggyfaszipkát, hogy ne legyen az elkerülhetetlennél is feltűnőbb lefittyedő alsó ajka, a részleges arcidegbé- nulás maradványa. Ezt a szipkát csak akkor vette ki és tette a pult szélére, amikor lehajtott egy pohárkával valami romantikus nevet viselő, ám valójában répából, krumpliból, szalmából, némi műtrágya és fagyálló folyadék hozzáadásával erjesztett műborból. Pedig futotta volna jobbra is. De nem: ezt szerette. Egy nap aztán országos botrány közepette találta magát szegény, ráadásul nem mint annak okozója (azok a régi szép Prolikrúdy-botrányok, Istenem... hogy hányféle helyen és módon tudott vizelni ez az ember... és micsoda nőknek tudott odanyúlni... fogadáson, irodalmi esten, tévéközvetítés közben, egyenes adásban...), hanem mint szenvedő alany. Az derült ki ugyanis, hogy valaki, méghozzá egy rendkívül elegáns, kulturált úriember évek óta az ő nevében járja az országot, műveiből (azokból a bizonyos régi jókból) olvas fel kitűnően, könyveket dedikál, terveiről beszél, emlékeket idéz a közönség legnagyobb gyönyörűségére, és ráadásul még pénzt sem fogad el, csak egy kis költség- és útiköltség-térítést, de ahol látja, hogy szegény a falu, nehezen gazdálkodik a 1 Ez volt a becsületes neve. Egy kritikusa azonban a proli Krúdy titulussal tisztelte meg, és ez aztán rajta is ragadt: útón-útfélen Prolikrúdyként emlegették. 1009