Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 11-12. szám - Boda Magdolna: A stoppos; A kék füzet; Utazás (novellák)
A szomszéd zöldséges inas, Alucino ugyan nem tudott írni és olvasni, de mindennap megállt a kirakat előtt és vágyódó szemmel nézegette a kirakatban lévő könyveket. Minthogy nem ismerte a betűket, nem értette ugyan még a címüket sem, de valami ismeretlen, új világ varázsigéjének sejtette. Es minél inkább csodálta a könyveket, annál jobban vágyott a bennük lévő titokra és rejtelmekre. A könyvkereskedő észrevette a kölyök sűrű bámészkodását, és egy napon magához vette a fiút. Neki ugyanis még nem volt inasa, munkája viszont akadt bőven. Akis inas pár nap múlva egészen jól felismerte már a könyveket, először csak színükről, formájukból, de ahogy később a könyvkereskedő tanít- gatta, egyre inkább különbséget tudott köztük tenni tartalmuk szerint is. Tudta, hogy melyek a természettudományos könyvek és melyek a bölcseleti könyvek. Megismerte a verseket és a prózákat, később a versek formáit, sőt az azokat felépítő sorok verslábait is. Megtanulta a matematikát, geometriát és a fizikát is. Tanulmányozta az orvoslástant és a csillagászatot is. Alucino rendkívül éleseszű volt, minden megragadt az elméjében. Csodájára jártak a környékbeli emberek, de híre messze vidékekre eljutott és özönlöttek a tudósok is a világ minden tájáról, hogy megbizonyosodjanak a szóbeszéd igazságáról, és persze tudni akarták éleselméjűségének titkát. Mire iijúvá serdült a fiú, már mindent megtanult, ami megtanulható, mindent tudott, amit tudhatott, és bármit kérdeztek tőle, szinte gondolkodás nélkül tudott rá felelni. Alucino olyan híressé vált, hogy az uralkodói udvar ki is nevezte könyvtárosnak. Amikor elhagyta a könyvkereskedőt, semmit sem vitt magával, csak a kék füzetet. A világoskék puhafedelű vonalas füzetet, az idézettel a fedelén. Darusa kicsit csodálkozott is, de a fiút annyira különcnek tartotta, hogy nem firtatta döntését. Noha Alucino hálás volt a könyvkereskedőnek mindazért, amit érte tett, mégsem ígérte meg, hogy egy napon visszatér. Miután a fiú elhagyta Darusát, naphosszat olvasott és elhatározta, hogy egyszer maga is írni fog mindenképpen, mielőtt meghal. Olvasott és olvasott. Egyre többet. Főként a bölcsességről szóló könyveket szerette. Gyakran idézgetett a könyvekből, amelyeket olvasott. Szinte minden helyzetre volt egy bámulatos története vagy anekdotája. Az emberek ezért aztán bölcsnek tekintették őt és tisztelték nagy tudása miatt, és tulajdonképpen soha nem is gondolták végig, hogy mindazok a gondolatok, amiket lépten-nyo- mon előcitál, és amiket ők csillogó szemmel hallgatnak, azok nem is az ő gondolatai. Szókratész, Platon, Plótinosz, Arisztotelész, Descartes és a többiek, mindmind a kisujjában voltak. Ismerte az összes filozófus élettörténetét, tanításait, az összes filozófiai magyarázatot és persze azok minden cáfolatát is. Minél többet tudott, egyre többet akart. Tudni akarta nem csak az összes létezett és létező, de a majdan létező lehetséges gondolatokat is. Szenvedélyes volt, konok, eltökélt, és makacsul kitartott elhatározása mellett. Nem is törődött önmagával, csak a könyvekkel. Ruhája elpiszkolódott, elszakadozott. Hosszú haja és hosszú szakálla kócosán bozontosán lógott. Minden időt sajnált, ami elvonta a könyveitől, sajnálta az álmot, az öltözködést, a mosakodást. 995
