Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 11-12. szám - Boda Magdolna: A stoppos; A kék füzet; Utazás (novellák)

BODA MAGDOLNA A stoppos Belelépett a fékbe.- Ugyan, mi rossz van abban?, ... meg ugye maga se gondolta komolyan, hogy csak úgy? ... A szex az más! Az más! Kinyitotta a kocsi ajtaját, és szinte kilökte a lányt.- Hülye vastagnyakú barom, azt képzeled, hogy neked szarták az egész világot?, kapd be. - Középső ujjával az ég felé bökött és leköpött az aszfaltra. Fojtogató, fülledt meleg volt, augusztus, a nyár kellős közepe; a mező fölött remegett a levegő, a bogarak tompán zúgtak az út menti bokrokban. A Nap még sütött, de az ég alján indigókék felhők gyűltek és érezni lehetett egy ha- lovány fuvallatot, azt, amit zápor előtt érezni. A lány a távolba nézett, miközben egy fűszálat rágcsált. Úgy érezte, hogy most semmi se köti a világhoz, csak ez a fűszál. A fűszál zöld íze. Csak ment. Egyik lábát a másik elé pakolgatta és nem gondolt semmire. Egy major esett az útjába, távolban két traktor kúszott a borostás földön egymással párhuzamosan, néhány kiszolgáló épület, gabonatárolók, körülöt­tük néhány ház és egy kis kocsma. A lány bement, táskáját egy székre dobta.- Fél konyakot kérek - mondta, és rákönyökölt az asztalra.- Igen, kisasszony - hallatszott a pult mögül. Az ’igen, kisasszony’ még kétszer hangzott el, míg végül úgy érezte, fejébe szállt az ital, mintha mosolygott volna a kép a falon. - A fene - gondolta -, elég lesz már! Az ablakon túlra bámult, mennyi finomság és pasztell az egyéb­ként durva képben, ez az... Majd megírja egyszer. Még mindig makacsul hitte, hogy egy napon író vagy költő lesz. Azt gon­dolta, a költészet misztérium, sőt, működő mágia, amely lényegivé tehet egy egyszerű pipacsot vagy egy fűszálat. Felállt, az asztalra tette a pénzt és csak az ajtóból szólt vissza egy visz- látot. A kocsmáros éppen egy poharat törölgetett elmélyülten.- Kisasszony! ..., a visszajáró! - kiáltott a lány után, de az vissza se nézett. A lány ekkorra már a cipőjét is levetette és mezítláb csattogott a betonon, szandálját kezében lóbálta. Az eső egy szempillantás alatt eredt el. Vagy csak úgy érezte. Nem bánta. Szerette a vizes föld, a vizes mező illatát. Arcát beletartotta az esőbe és csak ment, azt se vette észre, hogy rásöté­tedett. Azt gondolta, elér a legközelebbi faluig vagy városig - ami éppen követ­kezik, és ott megvárja a reggelt. 992

Next

/
Thumbnails
Contents