Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 11-12. szám - Nobel-díjas magyar irodalom
Nobel-díjas magyar irodalom EGY HÍR ELSŐ PILLANATAI Magyar irodalmi Nobel-díj! így ez önmagában is szenzáció. Finoman fogalmazva is évtizedek óta várta a magyar (legalább a magyar) irodalmi közvélemény, és idó'ró'l időre szárnyra is kaptak híresztelések erről arról, hogy szóba került, jóllehet, mindenki tudja, mennyire kiszámíthatatlan, mennyire titokzatos a döntés az utolsó percig. Természetesen azt is tudjuk, esetenként a magas díj nem igazán jelentékeny alkotókra hullott, sőt, nem is mindig az írói kvalitás volt az elsődleges szempont. Az ember óhatatlanul sorolja azokat a nagyságokat, akik nem kapták meg, és csak hümmöget: vajon Tolsztoj, Csehov, Jeszenyin, Biok vagy a magyarok közül Móricz, Füst Milán, Weöres Sándor, Pilinszky, netán Juhász Ferenc nem lett volna méltó a kitüntetésre? Érdekes és rokonszenves volt a díj hírére nyilatkozó Kertész Imre egyik első mondata, amely valami hasonlót feszegetett, amikor kedvenc mesterét, Krúdyt említette a kihagyottak listájáról. Mindenesetre végre megvan az első magyar Nobel-díjas magyar író Kertész Imre személyében. Tudjunk hát föltételek nélkül örülni, hogy a világ szeme ezúttal erre a nyelvileg csaknem elzárt kis nemzeti irodalomra figyelmez, mert — ismét csak a kitüntetettre hivatkozva - kétségtelen, a díjjal ez is együtt jár, pozitív következmények várhatók. Berlinből a díjat együtt ünneplendő barátaival, olvasóival, tisztelőivel röpke látogatásra Budapestre érkezett író éppen a nyelvről nyilatkozott az újságírói kérdésre: a titokzatos, a szeretett magyar nyelvről, amelyen írásai létrejöttek/létrejönnek. Alighanem fölszabadul- tabban nyilatkozhat pályatársainál: művei jól elérhetők nem csak világnyelveken, de a svéd változatok megléte valószínűleg nagyban hozzájárult a sikerhez. Nem győzzük elégszer hangsúlyozni: az egyetemes magyar irodalom sikeréhez. Akik olvasták Kertész Imre írásait - a Sorstalanságot, a Kudarcot, a Kad- dis a meg nem született gyermekért címűt stb. —, azok tisztában vannak vele: ezúttal vérbeli, jelentős író a kitüntetett, a politikai vagy egyéb sandaságok egyszerűen nevetségesek (ha nem ízléstelenek). Ráadásul olyan író, akinek művein átsüt az élmény megrázó eredetisége, jóllehet, mégis a legtágabb közönség számára képes ebből a priméren saját élményből irodalmat csinálni. Végső soron valahol itt keresendő az igazi irodalom titka, itt ragadható meg — úgy tetszik - az irodalmiság eredete. Bárcsak minden komoly díj esetében ilyesfélét éi'zékelhetnének a döntéshozók! Természetesen nem az öröm első pillanatai hivatottak arra, hogy a nagyszerű esemény pillanatában újfent fókuszba került életművet elemezzük. Megtették ezt már sokan és többnyire színvonalasan azok, akik Nobel-díj nélkül is fölismerték Kertész alkotásainak fontosságát. Az azonban könnyűszerrel megjósolható, hogy a megnövekedett érdeklődés korántsem csupán az újra929
