Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 10. szám - Tóth Ferenc: Francia és magyar filozófusok a történelemről

amelyek a mai történetírást is alapvetően befolyásolják. Hol kezdődik a tör­ténetírás, hol a filozófia és hol az irodalmi mű egyazon munkában? E napjaink­ban kevésbé ismert szövegek aktualitása ebből következően vitathatatlan. .Ál­talában foglalkozom az emberek sorsával és kevésbé érdekelnek a trónvál­tozások. ’ — írta Voltaire, de akár a XX. századi Annales iskola valamely tör­ténészétől is származhattak volna e sorok, és e nyilvánvaló kapcsolat termé­szetesen nem valami véletlen egybeesés gyümölcse. Penke Olga világosan meghatározza a korabeli filozofikus világtörténet fogalmát és műfaját (25. o.). Egyértelműen megjelöli kutatásai alapvető kor­puszát is, amely három, a műfaj klasszikusának számító munka: Voltaire: Ta­nulmány a nemzetek szelleméről és erkölcséről..., Miliőt abbé: A világtörténelem alapismeretei és a Raynal abbé neve alatt megjelent, a két India kereskedel­me és gyarmatosítása filozofikus és politikai történetének szentelt nagyhatású mű. A szerző kutatásai alapján kiderül, milyen nagy hatással voltak e művek a magyar felvilágosodás íróira, filozófiai és történeti gondolkodásukra. Ennek köszönhetően a mű jelentős része a magyarországi recepció történetét dolgozza fel. A történeti gondolkodás szerepe a korabeli szellemi életben jóval jelen­tősebb volt, mint ahogy azt feltételeznénk. A „történelem” (histoire) szó az En­ciklopédia szócikkeiben az egyik legtöbbször előforduló szó. A XVIII. századi világi könyvtárak kb. 40%-ban történelmi munkákat tartalmaztak (Marion nyomán).1 História est magister vitae. A történelem tanulmányozása elenged­hetetlen volt csaknem valamennyi fontos korabeli karrier szempontjából. Már a XVII. század végén, az egyik legfontosabb diplomáciai karrier-kézikönyv (Wicquefort, Abraham de: L’ambassadeur et ses fonctions; Cologne, 1690.) a legfontosabb tanulmányként nevezi meg a történelmet.1 2 Az igazsághoz hoz­zátartozik az is, hogy a korabeli szerző elsősorban a klasszikus ókori törté­netírók munkáit ajánlja. A felvilágosodás százada folyamán megváltozik az olvasók ízlése is, elsősorban ,pzokat a történeti jellegű műveket részesítik előny­ben, amelyek sajátos ideológiai jelentés hordozói, amelyek a jelen megértéséhez, a jövő formálásához adnak segítséget, fogódzópontot. Nem a tudós történetku­tatók munkáit kíséri figyelemmel az olvasók széles tábora, hanem a nemzeti történelemről vagy éppen az angol történelemről írt műveket, Raynal abbé gyar­matosítás-történetét.” (52. o.) A szerző felvillantja a műfaj alapvető kettősségét, a filozófiai gondolkodás és az erudíció dialektikus egységét és hangsúlyozza, hogy ,p XVIII. század filozofikus történetírása tulajdonképpen »többféle történetírás« együttélését és harcát tükrözi” (47. o.). Megkülönbözteti a történetírók kedvelt és visszatérő témáit: az angol modell csodálatát vagy elutasítását, a germanisták és roma- nisták nagy vitáját a francia nép eredetéről, az európai hatalmi egyensúly bo­nyolult problematikáját. 1 Lásd például a keszthelyi Festetics-könyvtár francia nyelvű történelmi gyűjteményét. Tudományos igé­nyű feldolgozása: Kustán Lászlóné: Les livrcs franqais de la bibliothéquc du chateau Festetics de Keszthely, La section »História Universalis«, Szakdolgozat, Berzsenyi Dániel Főiskola - Francia Tanszék, 2000. 2 „De a legfontosabb tanulmány a diplomáciai pályára készülők számára a História. E név alatt értem mindazt, ami hozzá kapcsolódik: az emlékiratok, az utasítások, a tárgyalások szövegei és különösen a szerző­dések szövegei, amelyek a legfontosabb részeit alkotják.” Wicquefort, Abraham de: L’ambassadcur ct ses fonc­tions, Cologne, 1690. p. 81. (ford: Tóth Ferenc) 910

Next

/
Thumbnails
Contents