Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 10. szám - Koppány Zsolt: Az identifikáció metafizikája
Mások, a körön kívül, illetve a másság félreértelmezhetösége Folytassuk Pilinszky Jánossal. Azzal a magyar költővel, aki a legkevésbé volt tipikusan magyar költő. Nemcsak szűkszavúsága miatt, hanem avégett is, hogy ő az egyetlen magyar költő, aki egyetemessé tette a (még így is nehezen, vagy egyáltalán nem fordítható magyar szavakat) mondanivalót, s világnagysággá lépett elő. Azért is Pilinszky, mert ő nem volt se poéta doctus, mint mondjuk Babits Mihály, se poéta laureatus, ahogyan az volt Nagy László, vagy éppen Petőfi. Elhelyezhetetlen. Több volt mint költő. Ha tetszik esszéista is volt, illetve, ha őt magát idézzük: gondolkodó. Aki nem azonos a filozófussal, ahogy a megismerés felé közelít, hanem azzal azonos, aki a semmit célozza meg. A kettő ugyanoda jut el más és más utakon. Ez a Pilinszky-féle ars poetica. Idézzük is egyik versét, mely szigorú ítészek szerint akár próza is lehetne, mert egyszerűnek tűnő fölsorolásból áll, mindenféle magasröptű művészi megformáltság nélkül. Ez a vers a Gyónás után. „Bevallottam: a naplementét Svájcban. / Nem lett volna szabad. / Gonosz féreg az önvád. Az erősek / hajnalban kelnek, fát aprítanak, / isznak egy korty pálinkát, és így tovább. / Mivel csak ők, az erős gyilkosok / ismerik a füvek, fák, madarak, / a nők és a csecsemők nyelvét.” Nos, mit kezdjünk ezzel az axiómával!!)? Mert ez az. Noha föntebb már jeleztük, hogy még a matematikában is egymásnak feszülnek „axiómák”, de erre a Pilinszky-versre nincs mit mondanunk. Ha ezekre a sorokra az Újszövetségi Szentírásban bukkannánk, gyanúm, hogy minden fej- csóválás nélkül tudomásul vennénk, hogy ez így van. És aki (nem tudom hányán vannak itthon és külföldön, gondolom igen kevesen) vertikálisan és horizontálisan a legszélesebb spektrumában végiggondolta ezt a művet, annak sikerült — divatos szóval élve - mintegy betagozódnia. Ki is ő valójában? Az erős gyilkos? Itt Pilinszky nyilván az úgynevezett igazi férfira gondolt, de még ezen is túllépve, leginkább a jég hátán is megélő emberre. Aki, miért is ne! nő is lehet. Sőt! Vagyis, a vers meg is fordítható; szólhatna akár az igazi nőről is. A költő betagozódása egyértelmű: bevallotta a naplementét Svájcban. Miért baj ez? Mert, mint ő maga is úja: nem lett volna szabad. Idézhetjük a költő másik versét, a Trónfosztást is. „Táblára írva nyakadba akasztjuk / történeted.” Vagyis nyitott könyvvé váltunk. Fölfedtük kilétünket. Aki pedig bevallja, hogy rácsodálkozik a naplementére, az kiszolgáltatottá válik. Már biztosan látszik a gyöngeségünk. Amire Nietzsche azt mondta, hogy „a jó a gyöngék morálja”. De jók vagyunk-e? Jó-e az, aki rácsodálkozik a naplementére? Nem biztos. De valószínű. Annyi bizonyos, hogy nem olyan, mint akik hajnalban kelnek, isznak egy korty pálinkát, stb... Pilinszky azonban rögtön hozzáteszi azt is, hogy gonosz féreg az önvád. De akiben lélek működik, abban működik az önvád is. Lüktet. Persze megállást sem engedve. Hogy gonosz-e? Nem tudom. Van és kész. Ezek után mindenki végiggondolhatja, igazi férfi, vagy igazi nő-e. Pedig a képekből az derül ki, hogy a nők, csecsemők, fák, füvek nyelvét ismerjük mindannyian. Pedig dehogy. A csecsemő nem lírai kategória. Kőkemény emberi felelősség. A gügyögéstől nem lakik jól a gyermek. Nem kerül orvoshoz, amikor vinni kell. Az állatot meg kell ölni, hogy ételhez jussunk. A fát ki kell vágni, hogy tüzelőnk legyen, vagy az erdő normálisan fejlődjék. Ezekre önvádló, gyermeki tisztaságú felnőtt nem képes. Micsoda irtóztató paradoxon! 889
