Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 10. szám - Fábián László: Halott pillangók röpte

koncátlankodnak a kifejezésben. Azaz: jórészt kimondhatatlanok; egyik versének éppen Kimondhatatlan szavak a címe, az egész vers pedig valami időtlen!?) őszben bújdokol. De akiknek szava méltó arra, hogy akár modern parafrázisban alakuljon át az utód száján, miként Apollinaire Mirabeau hídja:

,Kljő az éj, az óra egyre baktat, száll az idő, megérlel és lehullat, s a Mirabeau híd alatt, irgalmatlan

a sötét Szajna csak lohol tovább..."

Időtlen ősz? Legfóllebb metaforaképpen: aligha jelezhet évszakot, de még csak nem is életkort, esetleg a költészet évadját, a létezés fáradalmas szakaszát, az elmúlás előérzetét.

Veszelka Kőbe zárt madár című kötetének az ősz adja meg az alaphangulatát. Avar, köd, hulló falevél, rozsdásodás, de leggyakrabban szellő, szél, amely mindenekelőtt port kavar, olyannyira, hogy a por szinte alapszóvá válik a versek jelentős részében. Mint Temesi Ferencnél, ahol regényeim lett belőle (csakúgy szegedi illetőségű eredetileg, ahogyan Veszelka, költőnk hozzá is fordul ajánlással). És a szél, saját vallomása szerint: ,pzétfújja a versemet is” (Szélhárfa).

Marad végezetül a költői lecke egyetlen metaforába fogalmazva:

JE sok halott pillangó röptét

ki fejti meg." - miként Ősszel (íme, az évszakévad) című versében hangzik föl.

(.Ister.; 2002)

886