Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 10. szám - Hornyik Miklós: Táncban a sötéttel

- Első versesköteted, A tenger és a szél szüntelen, negyvenéves korodban jelent meg...- Valóban, két hónap híján negyvenéves voltam akkor. A könyv három évig aszalódott a kiadóknál.- Megkésett pályakezdések sora, ráadásul közeget sem tudtatok magatok­nak teremteni...- Volt közegünk. A hatvanas-hetvenes években roppant gazdag és színes szubkultúra volt a pesti értelmiségi élet. Több ezer olyan ember alkotta ezt a szubkultúrát, akik tudtak egymásról. Az igazi problémát az jelentette, hogy autentikus megszólalásra nem volt lehetőségünk saját orgánumokban. A kul­turális vezetés számunkra nem engedélyezett saját orgánumot. Amit végül is kiadtunk a munkáinkból, azt csak hosszas várakozás után olyan folyóiratok­ban publikálhattuk, ahol nem lehettek igazán hatékonyak. Volt tehát saját közegünk, de nem jutottunk megfelelő nyilvánossághoz. Ez egyszersmind azt is jelentette, hogy nem kaptunk olyan kihívásokat, nem voltak olyan alkal­maink és lehetőségeink, amelyek nélkülözhetetlenek a művész egészséges fej­lődéséhez és kibontakozásához. Ezért oly sok a torzó az én nemzedékemben, ezért váltak annyian közülünk alkoholistává, öngyilkossá vagy olyan túlélővé, aki már semmit sem képes létrehozni.- Az Újhold folyóirat is abban a pillanatban szűnt meg, amikor a mun­katársainak a legnagyobb szüksége lett volna az erőgyűjtésre; Nemes Nagy Ág­neseknek, Pilinszky éknek is nagyon nehéz volt azt az időt átvészelniük. Évti­zedekkel később, a nyolcvanas évek második felében azonban Újhold-évköny- weket olvashattunk Lengyel Balázs, Lakatos István és Nemes Nagy Ágnes szer­kesztésében... Ti gondoltatok-e arra, hogy „visszafelé az időben” megteremtitek ezt az elpusztított és hiányzó folytonosságot?- Nem gondolhattunk erre. Az Újhold kisebb körre szűkült, emellett Pilinszky, Nemes Nagy és a tár­saik már kibontakozott tehetségek voltak, akiket nem lehetett véglegesen a víz alá nyomni. Jékely Zoltánt például, aki a második világháború előtt is pub­likált, még kevésbé. A mi nemzedékünk számbelileg jóval nagyobb volt, mint az Újholdé, na­gyon sokarcú is, igen sok nem hivatalos fórummal. Lakásokkal, műtermekkel, partizánkodó klubokkal.- S mintegy tetézve a bajt, nem csak irodalommal foglalkoztatok...- Természetesen nem. Volt közöttünk szobrász, filmrendező, festő, zene­szerző is szép számmal. Nem közömbös, hogy egy művészt mikor érnek mostoha viszonyok. Ennek szemléltető példája a harmincas évek nagy nemzedéke. Hiába következtek be a legsúlyosabb retorziók, hiába próbálták e nemzedék legjobbjait életükben, egzisztenciájukban is elnyomni Révai Józsefék, Rákosiék, 1948 után ők már túl voltak a legnagyobb próbákon: addigra már rendkívül jelentős műveket alkottak meg és adtak ki. így aztán nem lehetett elvenni tőlük az önmagukban való hitüket, és nem lehetett megtörni az alkotóerejüket sem. Csírájában lehet egy tehetséget tönkretenni: akkor valóban meg lehet foj­tani.- Családod révén az előttetek járt írónemzedék több tagjával is bensőséges kapcsolatban voltál. Csupán két nevet említenék: köztudomású, hogy Kodolányi 863

Next

/
Thumbnails
Contents