Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 10. szám - Szegedi Kovács György: Az "ellenséges" irodalom; Rabságban; A lyukon át; Start cél nélkül (novellák)
Évikével aznap este egy legyet etettek meg, két másik kislánnyal gyöngyöket, golyókat nyeleitek le, majd egy idősebbet fajtalankodásra kényszerítettek.- Figyeld hogyan kell csinálni - mondták nyomatékosan -, mert hamarosan rád kerül a sor. De nem került rá a sor - egyelőre: négy évre egy vidéki intézetbe került, ahol csak magakorabeli gyerekekkel volt együtt. Itt csapta meg először a szeretet egy kevés, árnyalatnyi szele, itt kezdett igazán örülni valaminek. A Mikulás és karácsonyi ajándékot megtarthatta. Még egy kevés zsebpénzt is megspórolt magának: játék babakocsira gyűjtötte, majd később szökésre. Úgy gondolta, inkább ő maga keresi meg az anyukáját. Éva gyakran végigsétált a Villám utcán. Az intézet mellett mindig lassított, megállt, hosszasan bámulta a kerítést. Egy alkalommal a Villám utcai gyerekek tértek be az ABC-be, egy fiatal nevelő kíséretével. Az üzletvezetőt keresték.- Éva! - kiáltott az egyik eladó. - Keresnek! Lassan nyílt az üzletvezetői iroda ajtaja. Éva lépett ki, mint valami megidézettjelenés. Fátyolos szemében a láthatatlan szellemvilág torz képei, mesz- sze távoli világok halvány fényei vibráltak. Megismerte a gyerekeket, ábrázata egyszeriben vidám lett. Rémisztő túl- világi tekintete eltűnt. Majd szinte eszelősen rajongta körül a kis jövevényeket: mindegyiknek adott egy tábla mogyorós csokoládét. Két nevelőnő könyökölt az intézet ablakában:- Nézd azt a nőt az utcán. Minden nap itt áll az épület előtt.- Már én is felfigyeltem rá.- Szerintem valami rosszban sántikál. Jó lesz vigyázni. Két lányka szaladt a kerítéshez. Éva izzó szemmel bámulta őket:- Ne féljetek, nem kell sokáig várnotok - suttogta egészen halkan, kezét fölemelte, ujjhegyét mélyen arcába nyomta. - Hamarosan jönnek értetek, jön Ő.J Az édesanyátok! - Hangját itt fölemelte, ezt már a gyerekek is hallották. Majd fölkapta a fejét, az utca végére szegezte tekintetét, s csak nézett előre, a hamis messiásvárók átoksúlytotta hitével, beteljesületlen álmok lélekpusztító nyomorával, az élő holtak örök reményével. Az egyik kislány elfutott a kerítéstől. A másikat Éva hirtelen mozdulattal kiemelte, ölelte, csókolgatta:- Megjöttem, megjöttem! Hát én vagyok az anyukád, jöttem érted! Néhány suhancot tuszkoltak a rendőrök a folyosón. Éva és István egy pádon ültek. A férfi a térdén könyökölt, tenyerébe temette arcát. Sokáig ült így:- Megáll az eszem. Egy gyereket kilopsz az intézetből! - dörmögte.- Ugyan, dehogy, csak sétáltatni akartam.- Persze, sétáltatni! Mit akarsz attól a rohadt intézettől? Felejtsd már el végre!- Hagyj engem békén! 841
