Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 6. szám - Gyürki Katalin: A bűn és megítélése Dosztojevszkij művészetében

még csak személyes jogaiért száll síkra, de szavaiból már érezhető, hogy többre tartja magát a közönségeseknél:

„Ráadásul a bárónénak, akivel most már harmadszor találkoztam, az a szokása, hogy egyenesen nekem jön, mintha valami féreg volnék, amelyet lábbal taposhat. Lássa be, tábornok úr, nekem is lehet önérzetem!”10

Alekszej tehát úgy érzi, önérzete feljogosítja arra, hogy feljebb való legyen a közönségesek, a lábbal taposható férgek kategóriájába tartozóktól. A féreg szót Raszkolnyikov is alkalmazza az uzsorásnőre, hiszen a raszkolnyikovi elvben „már nincsenek ilyen szavak, hogy »jó« meg »rossz«. A »közönséges« és a »rendkívüli« szavak váltották fel őket, s az előbbiekhez még olyan képzet is társul, hogy »banális«, »semmire se jó«, »szükségtelen«, az utóbbi viszont a nagyság szinonimája.”11

S ha a rendkívüliek már nem használnak olyan kategóriákat, hogy ,jó” meg „rossz”, akkor - amint azt Raszkolnyikov is kifejti Razumihinnek - már ölni is lehet jó lelkiismerettel, mert ebben a meghatározásban egyedül a lelkiismeret számít, semmi más. A jó törlődik. A jó ignorálása pedig maga után vonja a rossz törlődését is. S ha eddig a társadalmi bíráskodás és annak kifigurázott változata, a pozitivista-humanitárius elv a társadalomra nézve a rossz kategóriájába sorolta a bűnözést, akkor most már Raszkolnyikov eszméje nemcsak ezt a megítélést szünteti meg, nemcsak a bűn elől hagyja el a negatív előjelet, hanem a jó és rossz kategóriájának érvényesítőjét, vagyis magát a társadalmi bíráskodást is megpróbálja kiiktatni. A társadalom által rossznak, bűnösnek tartott egyént a bíróság elítélheti, katorgára küldheti, mindez azonban a magát a rendkívüliek közé soroló ember szemében már semmit sem jelent. Nem jelent, mivel csak és kizárólag ő maga, és a maga fölött alkotott ítélete lesz a fontos, vagyis az emberi felelősség lép életbe. Jellemzőek ebben az összefüggésben ezek a Raszkolnyikov gondolatait tükröző mondatok:

„De bár szigorú bírája volt önmagának, megkeményedett lelkiismerete semmit sem talált múltjában, ami olyan rettenetes bűn volna, legföljebb egyszerű balfogást - ezt pedig akárki elkövethet. Éppen azt szégyellte, hogy ő, Raszkolnyikov, ilyen vakon, süketen, ilyen menthetetlenül és ostobán pusztuljon el, csak mert a vak sors így ítélt, s kénytelen megbékülni az „oktalan” ítélettel, alázatosan meghajolni előtte, hacsak valami kis nyugságot akar.”12

Tehát Raszkolnyikov a saját tettét - a gyilkosságot, ami miatt a társadalmi bíráskodás elítélte - egyáltalán nem tartja bűnnek, csak valamiféle balfogásnak. S balfogásáért - szerinte — a társadalom részéről oktalan ítélet jár. Dosztojevszkij ezzel a raszkolnyikovi gondolattal a Bűn és bűnhődésben a társadalmi bíráskodás kiiktatásának egy köztes lépcsőfokát mutatja be: már teljes mértékben elutasítja annak a cikkekben és A játékosban szereplő szo- ciáldarwinista, humanitárius változatát,* de mivel Raszkolnyikovnak el kell mennie a katorgára, ezért a hagyományos ítélkezésnek még hagy némi szerepet, annak, ami a jó és a rossz fogalmán alapul. Ennek fokozatos kiiktatására azonban több tényező utal: egyrészt Porfirij vizsgálóbíró alakja, aki Raszkolnyikov ügyét korántsem egy átlagos vizsgálóbíró módszereivel kutatja,

* Itt jegyezném meg, hogy a regény végén olvasható Raszkolnyikov feletti ítélethozatalkor - mint enyhítő' körülmény - megjelenik ugyan ez az elv is, de erőtlenségét mutatja, hogy a cikkekkel ellentétben itt már nem lehet ennek segítségével a hőst felmenteni.

539