Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 4. szám - Horváth Kornélia: Versnyelv és műfajváltás József Attila Rejtelmek című versében

»Tisch«, »table«, »asztal« szó, mert mindhárom ugyanaz a fogalom; azonban ugyanakkor eltérő művészi, irodalmi eredmény létrehozására alkalmasak, mert mindegyik más szó, más anyag.”6

A modern irodalomelmélet nyelvén ezt a gondolatot úgy fogalmazhatjuk újra, hogy a szó nem tárgyi jelentése révén (referencia), hanem mint nyelvi- szövegi jel áll a költői műben létrejövő versnyelv alapjában. Vagyis a szó mint nyelvi jel egyfelől hangalakja, másfelől pedig az ehhez tapadó belső formája (a szóalakban őrzött történeti szemantikai potenciál)7 révén játszhatja a műalkotásban „saját keletkezésének a szerepét”8. A „szó keletkezése” a költői műben a szó reszemantizációjaként (a hangalak aktivizálása és a belső forma felélesztése), majd az új, kizárólag az adott költői szövegben élő jelentés megalkotásaként válik értelmezhetővé. A költészet zálogaként értelmezett, a szó történetiségét hordozó képzet vagy belső forma ezéi't nem valamiféle statikus összetevő a szóban, hanem tevékenység (energeia), mégpedig nyelvalkotó tevékenységé. Ily módon a költő mikor verset ír, azaz a holt anyagként (nyelv- elméleti fogalommal: rendszerként) működő nyelvet ismét dinamikus erővé, energeiává változtatja, a primitív ember eredendő nyelvteremtő aktusát ismétli meg10. Másfelől azonban, mikor a költő foléleszti a szóban nyugvó belső formát vagy képzetet, azaz midőn a szót névvé teszi, nem egyszerűen a nyelv mágikus használatát valósítja meg: nyelv mágikus-mitikus és költői .használata” között a lényegi különbség abban áll, hogy míg az előbbi a szót a dolog autentikus megnyilvánulásaként érzékeli, addig az utóbbiban a szó elszakad az általa jelölt dologtól (referenciától), és új, kizárólag az adott költői szövegben létező és működő „referenciát”, vagyis jelentést hoz létre. Meglátásunk szerint József Attila éppen a nyelv költői .használatát”, azaz voltaképpen a nyelv újraalkotását illette a névvarázs terminusával, s a fogalom alatt nem kizárólag a képzet aktivizálásának eseményét, hanem az abból kiinduló szemantikai innovációt is értette.11

József Attila költészetelméleti írásai nyomán azonban elemzésünkben nemcsak a szó hangzásával és létesülő természetével, hanem a versnyelv másik összetevőjével, a versritmus szerepével is számot kell vetnünk. Ismeretes, hogy a költőt a verstan kérdései tudományos szinten is foglalkoztatták: verstani írásaiból és terveiből12 úgy tetszik, József Attila hasonlóan meghatározó szerepet tulajdonított a ritmusnak a vers létrejöttében, mint a szónak a műalkotás keletkezésében. Mindezek alapján versértelmezésünk célja egyfelől az, miként lehet a József Attila-i keletkező szó fogalmát, illetve a képzet fölélesztésén és újraalkotásán alapuló „névvarázs-elméletét” az interpretációban kamatoztatni, másfelől annak megválaszolása, miként juthatunk el a - József Attila által is oly fontosnak ítélt - versritmus leírásától a szövegben létrejövő költői szemantikához és műfajkonstrukcióhoz.

1. Versritmus, vershangzás és költői szemantika

A Rejtelmek szimultán verselésű költemény13. Időmérték tekintetében a tro- chaikus-jambikus sormértékváltás ritka metrumát realizálja14, a sormérték- váltás azonban nem érvényesül tökéletesen a szövegben. Először az első versszak harmadik sorában válik bizonytalanná (mivel itt a sor lejtésirányát meghatározó két versláb közül az egyik jambus, míg a másik trocheus).

353