Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 9. szám - Riba Anikó: Posztanalitikus elme- és művészetfilozófia

Kollár nem a jövőről vizionál, hanem a biotechnológia által konstituált jelenben keresi a humán értelmiségi helyét. Persze nem könnyű megszabadulni az invenciózus éntől, a szellemi régió kitüntetett szerepétől, a lélekről szőtt mítoszok otthonosságától. Kollár elfogadja, hogy a párdarabokkal fizikailag megegyező műalkotásokat metaforikus struktúrájuk különbözteti meg replikáiktól, ezért fontos számára a gépi paradigmába illeszkedő metaforaelmélet kidolgozása. Szerinte a dennetti intencionális stratégia a metaforavadászat leghatékonyabb eszköze. A metafora nem más, mint az adott dolognak, vagy az azt létrehozó személynek tulajdonított hamis, de izgalmas hiedelem (propozicionális attitűd). X (Duchamp), avagy az Y (piszoár) azt hiszi, hogy a piszoár szökőkút vagy forrás. A művészeti világ polgárainak választ kell adniuk arra, hogy izgalmas-e az artworld számára adott viselkedésmintázat vagy sem. Az interpretátor feladata az, hogy a furcsa hiedelemmel konzisztens hiteket tulajdonítson a vizsgált műnek, és az így létrehozott hit- tekkel szembesítse az övét. ,A művész (persze nem a hús vér) vagy (ha tetszik) a piszoár azt hiszi, hogy ő egy szökőkút, mely hite nyilván konzisztens azzal: hogy talált tárgy is lehet műalkotás; hogy a művészet nem utánzás; hogy az illúzió és valóság kérdése irreleváns; hogy a művészet formalista elmélete működésképtelen; hogy a szép nem központi kategóriája az esztétikának; hogy a művészeti alkotásokat a fizikai megközelítés számára nem létező struktúra különbözteti meg párdarabjaiktól.” (27. o.)

Kollár könyve a gépi paradigmába ágyazott művészetfilozófia, szűkebb értelemben pedig a számítógépek és az általuk generált virtuális terek ontológiája. Elménk olyan virtuális gép, melyet az agy párhuzamos hardverére telepített az evolúció. A ready made-ek olyan virtuális gépek, amelyek azt szimulálják, hogy ők nem mások, mint anyagi alapjuk: elsőre azt sugallják, hogy az elme azonos az aggyal. Viszont csak a hiedelmek tulajdonítása révén konstituált én, a személy rendelkezik olyan minőségekkel, amelyeket a műalkotások birtokolnak, párdarabjaik viszont nem. Az elmék és ready made-ek lehetnek mélyek, eredetiek, izgalmasak, meghökkentők, az agyak és a párdarabok nem. Kollár a párdarabokkal rendelkező műalkotások leírására során a hume-i ,láthatatlan elme”, a „virtuális gép” és az „intencionális rendszer” metaforákat használja. A ready made-ek olyan intencionális rendszerek, amelyek azt sugallják, hogy csupán a fizikai alapállás kifizetődő velük szemben, olyan láthatatlan médiummal rendelkeznek, mint az elme hume-i leírása, amely azt a képzetet kelti, hogy a mentális folyamatok kvázi-fizikai kötésekkel azonosíthatók.

Kollár Duchamp, Warhol ready made-jeitől a Mátrix című filmen át eljut Doug Aitken Elektromos Föld című művéig, mely a Hattyú számára mintaértékű alkotás.

Aitken (aki a számítógép kultúra egyik prominens képviselője) művében a gépi szemlélet által keltett virtuális térben próbál meg választ adni arra a kérdésre, hogy miként egyeztethető össze az elektromos föld determinált, mechanikus világa és a szabadság, a kreativitás és a művészet intencionális dimenziója. A videó installáció főszereplője folyamatosan boogizva jár: fizikai alapállásból nézve az agy-elektrokémiai hibája által determinált zombi (öntudat nélküli lény), intencionális alapállásból tekintve a szabadság virtuális birodalmának polgára, olyan izgalmas személyiség, aki eredeti módon repre819