Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 9. szám - Erdélyi Erzsébet-Nobel Iván: "A költészetben a szerepjátszás az önkifejezés egyik formája"

mények. Ez utóbbi tudósításomat, amelyben rámutattam a román hatóságok diverziójára, átvették a prágai lapok is. A 90-es évek legjelentó'sebb személyiségeivel készítettem interjúkat. Amíg tartott a rendszerváltást követó' lelkesedés, létezett többé-kevésbé objektív újságírás. Én még idejében váltottam: a Madách Kiadó menedzsere lettem. Itt beletanultam a szakmába, ezért viszonylag könnyen indítottam be saját vállalkozásomat, az AB-ART Könyvkiadót.

— Azért szokatlan dolog, hogy kisebbségből kisebbségbe megy valaki, ráadásul még karriert is tud csinálni.

— Nem vagyok biztos abban, hogy Magyarországon kevésbé éreztem volna magam kisebbséginek. Amennyiben a növénynek jót tesz az átültetés, miért ne hatna pozitívan az emberre a környezetváltozás? Ha létezik egy szellemi Magyarország és egységes magyar irodalom, Kolozsvárott, Pozsonyban vagy Újvidéken ugyanannak a kultúrának vagyunk a napszámosai. A kisebbségi létnek vannak pozitívumai is. Különben nem én vagyok az első, aki kisebbségből nem az anyaországba távozott. Balogh Edgár például Szlovákiából telepedett Erdélybe, Monoszlóy Dezső pedig, mielőtt véglegesen Bécsben telepedett le, Csehszlovákiából a Vajdaságba távozott.

— Pozsonyban jelent meg a Maszkok című verseskötete is, amely beszédes bizonyítéka a rejtőzködés szándékának. Ugyanakkor azt is érezzük, hogy a szerepek csak arra valók, hogy megmutassa igazi önmagát: „a szerep én vagyok mert önmagam játszom / szöveggel és szöveg nélkül” - olvashatjuk a már említett Színpad az egész... című versében. Csak a játék kedvéért történt mindez?

— A kisebbségi sorban élő embereknek (nem csak a nemzeti kisebbségre gondolok) mindig valamilyen szerepet kell játszaniuk, rákényszeríti a sors őket a mimikrire, a maszkhasználatra. A költészetben, avagy a művészetekben a szerepjátszás az önkifejezés egyik formája. Talán a leghatásosabb. Nem ez vagyok én, de hát akkor ki vagyok én? - tettem fel újra és újra a kérdést, és kerestem az igazi arcom. Ha unalmasnak tűnt, igyekeztem a maszkhoz igazítani az arcom, aztán már egy idő után elfelejtettem, hogy melyik volt az eredeti. A maszkhasználat végigkísérte az ember történetét. Az úgynevezett szabad világban az érvényesülés leghatékonyabb eszköze. A költészetben azért nem erről van szó.

— Érdekes, hogy a versek inkább romantikus lelkületet mutatnak, a prózai írásokat viszont keserű realizmus hatja át. A kortárs erdélyi irodalomra jellemző groteszkség hiányzik írásaiból. Miért?

— Azt hiszem, alkati kérdés. Mindig túlságosan komolyan vettem az irodalmat, holott az - ma már tudom - játék. Ám ha Az ember tragédiájában az emberiség önmagát játssza, ez a játék halálosan komoly.

— A Maszkok című kötet első cikluscíme ez: Kulisszák, avagy melyik maszk mögött felejtettél uram. A felejtés, az ottfelejtés valami olyasmit sejtet, hogy Istentől elhagyatva kell az embernek a maszkok mögött keresgélnie, megtalálnia önmagát. Ez elég tragikusnak tűnik, a csalódottság felhangjai mindenképpen kiérződnek a sorokból.

— A teológiai évek alatt rengeteget imádkoztam, hogy megértsek dolgokat, s amikor otthagytam a teológiát, tanácstalanabb voltam, mint amikor odamentem. Nem kaptam választ a kételyeimre. Bár úgy érzem, hogy mindig segített az Isten, mégis van bennem valami szemrehányás, valami hiányérzet.

810