Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 9. szám - Pusztay János: A gyökerek (Baltikumi napló II.)

nalon öröklődő génsajátosságok pl. állandók, az apaiak különbözők, ami nyilvánvalóan az időről időre megjelenő idegen kereskedők jótékony hatásáról árulkodik.) A kétségkívül meglévő, s a kapcsolattartás esetén leküzdendő hatalmas távolságokkal kapcsolatban legyen elég egy mai párhuzam: a szamojéd réntartók minden évben mintegy kétezer kilométert vándorolnak ma is rén- nyájaikkal.) Az ENYÖV-re az jellemző, hogy szinte valamennyi nyelve ugyanazon alapvető típushoz, az ún. agglutináló (ragozó) típushoz tartozik — függetlenül attól, hogy az adott nyelv mely nyelvcsalád tagja. Amennyiben az alapvető típustól eltérő nyelvet beszélő nép kerül az övezetbe, annak nyelve a több ezer esztendeje tartó kapcsolatok eredményeképpen nagymértékben hasonul az uralkodó nyelvtípushoz - ez a helyzet a rejtélyes eredetű ún. jeniszeji nyelvek (a még ma is beszélt két, a XIX. században kihalt kott, s a még régebben eltűnt arini és asszán) esetében, ti. az eredetileg flektáló (hajlító) nyelvek egyre nagyobb mértékben adják föl ezt a sajátosságukat, s idomulnak az agglutináló nyelvekhez.

Eszak-Eurázsiának és a - brit szigetektől a legalább a Kaukázusig húzódó - ún. mediterrán övezetnek az indoeurópaiak megjelenése előtti nyelvi képét az agglutináló nyelvek határozták meg. Az ún. periglaciális övezetbe az indoeurópaiak gyakorlatilag csak Skandinávia területén hatoltak be és telepedtek le (s a germánok kialakulását újabban, s nagy vihart aratva, egy-két finn kutatótársam - pl. a turkui Kalevi Wiik - éppen az őslappokkal-ősfinnugorok- kal való keveredéssel magyarázza). A mediterrán övezetet, valamint a két övezet közti síkságokat viszont az indoeurópaiak szinte teljes mértékben megszállták, s a mediterrán övezet vélhető őslakosságát - pl. a baszkokat, a mai kaukázusi nyelveket beszélő népek egy részét - a hegyekbe szorították föl, ahol megőrizték ősi nyelvüket, nehezen megfejthető rejtvényt adva föl a kutatóknak.

Voltak-el, lehettek-e kapcsolatok a két övezet lakossága között - még az indoeurópaiak megjelenése előtti időben? S ha - feltételezhetően — igen, milyen mértékben hatottak ezek az ősi, sok ezer vagy egy-két tízezer évvel ezelőtti kapcsolatok a későbbi nyelvcsaládok kialakulására. Csupa izgalmas kérdés, amelyekre a válasz pontosan és megbízhatóan nem adható meg. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy a kérdéseket föl sem kell tenni, ill. a válaszokat meg sem szabad kísérelni. A nyelvészet kétségkívül korlátozott eszköztára miatt nehéz egyértelmű válaszokat adni, hiszen hatalmas időmélységeket kell áthidalni. Ezért pl. a génkutatás kimutathatná egykori kapcsolatok nyomát. A mai Európában egymástól sokezer kilométeres távolságban élő, s a nyelvészeti ismeretek szerint egymással kapcsolatban nem álló népek is fakadhatnak közös tőről, amint azt egy évekig Németországban dolgozott, a fiatalabb nemzedékhez tartozó észt kutató, Urman Sutrop, egy sok ezer évvel ezelőtti, a mai Németország nyugati felében regisztrált vulkálni tevékenység kiváltotta nagyfokú elvándorlás alapján magyarázza.

Biztosat mindenesetre nem lehet mondani. Viszont hatalmas — Finnországban nyilvánosan, hazánkban latensen dúló, s csupán tudománypolitikai következményeiben tetten érhető — szakmai vita robbant ki, egy pillanat alatt két táborra szakítva a finnugor nyelvészet művelőit. A többség a hagyományos nézet híve, míg az új gondolkodásmódot a nyelvészetben az ismertebb kutatók közül mindössze hárman képviselik, a már említett finn Kalevi Wiik, az észt

805