Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 9. szám - Paládi Zsolt: Kedvesem, Naitia
új divat? Egyébként, ha engem kérdezel, a legnagyobb hülyeségnek tartom az ilyesmit.- Az indulat beszél belőled! — fórmedt rám Naitia és visszavonta impulzusait. Meghűvösödött a tér körülöttünk, s mire feleszméltem, Naitia már sértődötten ellebegett. Következő együttlétünk az egyik legharmonikusabb epizód volt szerelmünk történetében. A szellemi izgalom csúcsára jutottunk, molekuláink só- váran keresték a másik kötődési pontjait, valósággal egybeolvasztottuk ködünket. A teremtésről elmélkedtünk. Én a magam tudományos kísérleteiről beszéltem, Naitia inkább a költészet oldaláról közelítette meg a kérdést.- Yongo professzor bizonyára zseni és a te kísérleteid is hasznosak - mondta Naitia és kissé kibontakozott molekuláim öleléséből. - De nem találod úgy, hogy a zong olyasmi, amit meg kell haladni?- Mire gondolsz? - faggattam ártatlanul, mit sem sejtve.- Csak homályosan sejtettem eddig, miről ír a költő ezekben a sorokban — kezdte és tudata verssorokat közvetített tudatomnak. - A szavak most már lelkembe hasítanak. Nézd, Lectus! „Korom hajnalán hallottam, hogy a csók kegyedbe férkőzik, a puszta űrt csókoltam hát, űzvén a szerelem nyomát, de mikor megtudtam, milyen magasan lebeg ábránd, szűzi gőg s minden képzelt jó s földi kéj fölött egy remegő, forró, igazi csók - mikor ez épp csak belém hasított, ájulton zuhantam egy szirom-ágyra, s három napig epedtem. O ti drága hatalmak, én be rosszul jártam itt!”- Létezésünk korlátáira mutat rá a költő itt, Lectus! - szólt kedvesem. - így sóhajt fel: „én be rosszul jártam itt!” Miért? Mert minden kellemes egybekapcsolódásnál, szellemi egyesülésnél többet ér „egy remegő, forró, igazi csók”.- Naitia, nem vezet jóra, ha ilyen szenvedéllyel olvasod a költőket. Ok mindig mást akarnak, mint ami van. Tagadják a létező megvalósulási formákat, talajt adnak a vágyaknak, de nem mondják meg, miként változtassunk.- Éppenséggel lehet változtatni - pulzált hamiskásan felém.- Csak nem arra gondolsz, amire én? — riadtam meg hirtelen.- De bizony arra — erősítette meg balsejtelmeimet, és mielőtt még megszólalhattam volna, tovább folytatta. - Te sosem vágytál arra, hogy ösztöneidtől áthatva egészen belémgabalyodhass, s megkeresd testem érzékeny pontjait? Sosem vágytál arra, hogy a Talio-tenger hullámai simogassák a bőrödet? Sosem vágytál arra, hogy ne csak a szellemed csodálhassák? Minden energiámmal kérlelő impulzusokat bocsájtottam kedvesem felé.- Figyelmeztetlek Naitia, ne tedd! Már a puszta gondolat is megváltoztatott! Ne higgy az ügynököknek, ez csak egy buta, múló divat. Meg kell őriznünk magunkat. Kérlek, ne tedd! 779
