Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 7-8. szám - Műmelléklet
A védelem nevében Természetesen Lossonczy Tamást (mást sem) nem kell felakasztani, ahogyan azt virtuális „képregényének” justizmordos „bírái”, méginkább: lincselői követelnék, mert az emberek nem arra valók, hogy fölakasszák őket, a művész, aki a legtöbb esetben ellentmond a közízlésnek, nem követ el halálos vétket, sőt. Kiváltképpen nem illendő kilencvenhét esztendős embert halállal fenyegetni, megteszi azt életkora éppen eléggé. Mi azonban reméljük, hisszük, hogy festőnk újabb gazdag esztendőket tölt még közöttünk mai munkakedvével, újra meg újra vállalja a titkok firtatását, ami egyébként a művész dolga, vállalja, hogy a polgári prüdériát ismételten nevetségessé, méginkább: röhejessé teszi, vállalja, hogy leköpi az esztétikai kánonokat a tiszta művészetről, és mindössze saját alkotói ösztönzéseinek kíván megfelelni, dühöt, gúnyt, kritikát, szenvedélyt, vágyat, ki tudja, még mi mindent vegyítve privát eklektikájába - a mi kedvünkre (is). Mi pedig azzal az alázattal fogadjuk az oktatást, amely alázattal a pátriárkáknak tartozunk, mivel őt valóban a festészet hiteles pátriárkájának tiszteljük, tehát semmiképpen sem óhajtjuk likvidálását; éppen ellenkezőleg, kívánjuk, hogy még sokáig szembenézhessünk véleményével, amelyet ő minden esetben képpé, képekké (esetünkben mondhatni: képregénnyé) formálva fogalmaz meg - a maga sajátlagosan modern (egyben posztmodern) módján. Fábián László (aki ebben az esetben sem az ördög ügyvédje)
