Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 7-8. szám - Rácz András: A magyar társadalom italozási szokásai a XVI-XVII. században
Mit ivott a XVI-XVII. század embere? Arra a kérdésre, hogy mit ittak XVI-XVII. században élt őseink, könnyű feleletet adni: bort ittak főképpen. Ismerték és itták a sört is, különösen a jobbmódúak és a városi polgárok, de az elsőbbséget egyértelműen a bornak adták. Már a XVI. században feljegyzett közmondásunk volt: Ahol bor nincs, ott sörrel is meg kell elégedni. Magyar földön a sör múltja egyidős a boréval, hiszen a római időkben már a pannonok is készítettek árpából sör módjára szeszes italt, amelyet Sábájának neveztek. Oláh Miklós leírásából ismeijük a kunok sörét, a bozá-1, amelyet kölesből főztek, és amelyet Mohács után, a török uralom alatt majdnem mindegyik szandzsák székhelyén szintén kölesből készítettek a törökök. A régi magyar sörök közül kettőt ismerünk, az egyik a sonkolyon felforrt vízből lett méhser, a másik, amely a mai söröket jobban megközelíti az árpa, vagy ahogy a XVII. században nevezték: a szaladser volt. A sörfőzés a főúri uradalmakban is megszokott dolognak számított, ezt bizonyítja Thököly Imre 1678-ból fennmaradt sörreceptje is. A rendelkezés szerint 300, egyenként 170 literes hordó serre 8300 liter szép árpa, ugyancsak 8300 liter zab, 332 liter rozs, és 2324 liter komló került. Az első nagyüzemi sörfőzőház Magyarországon pedig nem más, mint II. Rákóczi Ferenc birtokán létesült, a mai Oraljafalván. A fejedelem egy egész jobbágyfalut rendelt a hatalmas sörgyár munkásaiul, a végtermék elfogyasztásáról pedig a Rákóczi-szabadságharc kurucai gondoskodtak. A szegényeknek természetesen nem sok, vagy semmi részük nem lehetett a nemes italokban, nekik tőkén termett bor ritkán jutott, többnyire „égett borral”, vagyis borseprőpálinkával kellett beérniük. A pálinkafőzés kezdeteire nincs adatunk, első említését egy XVI. századi pozsonyi pálinkafőzési tilalomban találjuk, amellyel a borfogyasztás esetleges csökkenését akarták megakadályozni. Egyes vélemények szerint a pálinkát a XVI. század teremtette meg, a XVII. század indította el hódító útjára, és a XVIII. évszázad tette általánossá. Nem csak Magyarországon, de Európa-szerte is már sokkal korábban megismerték az égetett szeszt, elsősorban a borpárlatot, ezt azonban akkor még kizárólag gyógyszerként használták, a pestis, a köszvény és a rekedtség ellen. Arnaud de Villeneuve francia vándororvos Az ifjúság megőrzése című könyvében a pálinkát az élet vizének (aqua vitae) nevezi. A mű szerint a pálinka csodákat tesz, mert eloszlatja a felesleges nedveket, élénkíti a szívet, gyógyítja a kólikát, a vízkórt, a bénulást, a maláriát, csillapítja a fogfájást, és megóv a pestistől. Egy biztos: korszakunkban igen elterjedt volt már a magyarországi pálinkafőzés és kereskedelem, a fajták közül pedig az égettbor, vagyis a borseprő-pálinka volt a legismertebb, de Thököly Imre 1684-ben már szilvapálinkát is említ. A török pusztítás előtti szőlőfajtáink és termőhelyeik Mielőtt áttekintenénk a XVI-XVII. század főbb borfajtáit és borvidékeit, le kell szögeznünk, hogy a szőlőművelést a magyarság nem a honfoglalás korában ismerte meg. Már bolgár-török jövevényszavaink (szőlő, bor stb.) is arról ta723
