Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 7-8. szám - Pusztay János: A feketefejűek háza

itt készítik a Latvija mikrobuszokat; itt - a Rigai öböl partján — él a legkisebb lélekszámú, mintegy 20 lelket számláló finnugor nép, a lív, amely a középkorban Livónia nevét adta; az ország része volt Báthory birodalmának. Valószínűleg én sem voltam mentes azoktól az előítéletektől, amelyekkel egy átlagpolgár — akár még ma is - viszonyul a balti államokhoz: tudniillik azonosítják a Szovjetunióval, illetve ma Oroszországgal. S éppen ezért éri a látogatót az egyik meglepetés a másik után.

Rigának szinte a méltóságteljesen hömpölygő Daugava partjától kezdődő óvárosa a Hanza-városok jellegzetes jegyeit viseli magán. Már 1990 januárjában lengyel építőmunkások dolgoztak az épületek helyreállításán.

Az óváros a századfordulón, alapjában az általános európai Jugendstil, a szecesszió jegyében épült belvárosban folytatódik - a térségben eléggé egyedülálló módon. Ezért is érezheti magát otthon Rigában a közép- és nyugateurópai városokhoz szokott turista.

Nagy és kellemes meglepetés volt a rigai központi piac. Amikor épült, 1924 és 1930 között (a lett függetlenség első évtizedében), a maga 87 ezer négyzet- méteres alapterületével Európa legnagyobb piaca volt. Az akkori - 1990-et írunk - tulajdonképpeni szovjet városok bűzös, üres piacával szemben Riga ízlésesen berendezett piacán gyümölcsből, zöldségből és húsfélékből is gazdag választékot találhatott a vásárló. Nyoma sem volt a „robbantott” csirkének és sertésnek, a húsok szakszerűen filézve sorjáztak a hűtőpultokon.

A hatások és meglepetések érzelmi csúcsa az volt, amikor vendéglátóink orgonakoncertre hívtak bennünket a dómba. Hétköznap este volt, mégis, a dómot megtöltötték az ízlésesen öltözött látogatók. A középkori dómban egyebek között - stílszerűen - Bachot hallgattunk. Akkori benyomásaim hatására fogalmazódott meg bennem, hogy az európai kultúrkörnek ott van vége, ahol a katolicizmus (a belőle fakadó protestantizmus) keleti határa húzódik. Ez pedig egybeesik a balti államok keleti határával.

Azóta sem lanyhuló, sőt egyre erősödő érdeklődésem a Baltikum iránt - amit akár elkötelezettségnek is mondhatok - akkor alakult ki, bár ez csak később tudatosult bennem.

Ilyen és ehhez hasonló élmények, gondolatok villantak agyamba, amikor most újra megérkeztem Rigába.

Hadd szakítsam meg a beszámolót néhány, talán nem érdektelen adattal. Lettország területe kb. 65 ezer négyzetkilométer. A túlnyomórészt sík ország legmagasabb pontja a 311,6 méter magas Gaizinkalns. Az évi átlagos hőmérséklet 1997-ben 6,6 °C volt. Ezt inkább csak azért említem, mert Lettország a legészakibb ország, ahol még szőlőből készül a bor.

Lettország délen Litvániával, északon Észtországgal, keleten Oroszországgal, nyugaton a Balti tengerrel határos. Az országnak megvan — Észtországgal közösen - a maga „berlini fala”. A Báthory kardját a címerében viselő Valka (észtül Valga) városon át is húzódik a lett-észt határ.

Alakosság száma az 1998 januári adatok szerint mintegy 2,5 millió; 57%- uk lett, kb. 30%-uk orosz, a többi egyéb (pl. ukrán, fehérorosz, lengyel, litván stb.). Rigában lakik az ország lakosságának egyharmada, kb. 825 ezer ember. Lettországban és Észtországban komoly problémát jelent a szovjet időszak

679