Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 7-8. szám - Bogdán László: A gyanú

a székén lovaglóülésben ülő langaléta beosztott, egy másodpercre újra a felháborodott doktornó're néz és tekintete a szúrós kék szemekbe mélyed.

„Bocsásson meg a zaklatásért, őrnagy elvtárs.”

A köpcös is felemelkedik, szembefordul Spiridonnal.

„Én egy pillanatig sem állítottam, hogy mi Önt gyanúsítanánk, momentán a laboratóriumi eredményeknek sem vagyunk birtokában, úgyhogy nem is tudjuk pontosan megállapítani, mi okozhatta Evelin kisasszony halálát. Én csak...”

Spiridon elfordul, legyint, az ablakhoz sétál, kibámul a délutáni kertbe, hallja amint a doktornő kinyitva az ajtót, kiengedi a sűrű bocsánatkérések közepette távozó, fura nyomozókat; Stan és Bran, megvan, rájuk emlékezteti őt ez a két bizarr figura; a fiatal langaléta hadnagy kíváncsian fordul vissza, megbotlik a lábtörlőben és teljes hosszában vágódik végig a folyosón, de a feléje forduló őrnagy nem látja, hogy mi történik, mert a dühös doktornő bevágja az ajtót és közelebb lép hozzá.

„Kellemetlen ez az egész, mindenesetre feküdjön vissza uram. Hogy érzi magát?”

„Fáj a fejem. És a rémálmok is, tudja, doktornő, egyre iszonyúbbak ezek a rémálmok. Most újra...”

„Majd este elmondja, addig pihenjen. Kap még gyógyszereket, azoktól remélhetőleg megnyugszik.”

,Eélek egyedül. Tudja doktornő, talán furán hangzik pontosan az én számból, de egyre jobban félek. Valami közeledik, érzem már itt van egészen közel és...”

„Iderendelem valamelyik nővérkét, hogy ne legyen magára. A nyomozókkal pedig ne törődjön, ők csak a kötelességüket végzik.”

„Köszönöm... De tudni szeretném a doktor elvtársnő is engem gyanúsít-e? Ön is elhiszi, hogy pillanatnyi elmezavaromban vagy miben megölhettem azt a szegény nőt, akit a legjobban szerettem a világon, anélkül, hogy tudatosodott volna bennem, anélkül, hogy tudnék róla?...”

„És Maja? Ót is szerette, talán még mindég szereti, mindenesetre nem hagyja nyugton az emléke. S a vágyai, Spiridon elvtárs, a vágyai!... Hogy átharapja a szerelmei torkát... A mániái... Hagyjuk tehát jelenleg azt, hogy mit hiszek én. De annyit azért talán elmondhatok, hogy szerintem Evelinünk halálát nem a torkán levő harapások okozták. Ez megnyugtatja?...”

Flitgart doktornő szigorúan pillant rá, kékesszürke szemében egy életfogytiglani pillanatra valami eszelős lilásvörös láng lobban fel, mintha manók táncolnának egy tűz körül, megfordul és kiballag a szobából, Spiridon tátott szájjal bámul utána, köszönni is elfelejt, tehetetlenül tesz néhány tétova, köröző mozdulatot a kezével, bal kaija mindég annyira zsibbadt, hogy nem is érzi, iszik néhány korty vizet és máris hallja a folyosón közeledni Rodica nővér összetéveszthetetlen, éneklő lépteit.

„Hogy van, őrnagy elvtárs” - nyílik az ajtó s a kisírt szemű, kissé zavart- nak és ijedtnek tűnő magas, fekete lány belibben a szobába.

„Hát nem bölcsködök... Voltam már jobban is.”

,Feküdjön vissza. Az igazgató néni utasított, hogy ezeket a tablettákat még be kell vennie, és három zöld pasztillát nyújtott feléje.

Spiridon bólint, elveszi a tablettákat, befalja, nyelve alatt talán nem olvad658