Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 6. szám - Pápay György: Propedeutika gordiuszi csomókhoz

is szorosan összekapcsolódik: az intencionalitás lehetőségei éppen a nyelv által teijedhettek ki nagy mértékben az ember esetében. Azt akár szavak nélkül is gondolhatom, hogy „esik”, vagy hogy „éhes vagyok”, azt viszont már nem gondolhatom szavakhoz hasonló szimbolikus eszközök nélkül, hogy jövőre sokkal gyakrabban fog esni”. A szimbolizáció (egy dolog kifejezése egy másik dolog által) alapvető jellemzője a nyelvnek, s mivel az intézményi tények jelentős része is a szimbolizáción alapul, a nyelv elengedhetetlen feltétele a bonyolultabb intézményi struktúrák létrejöttének.

Searle meglehetősen röviden intézi el a nyelv és a társadalmi valóság felépülésének kérdését. Tárgyalásmódja némiképp leegyszerűsíthetőnek tetszik ugyan (elvégre itt is gordiuszi csomókat vágunk át), mégis e fejezetekben sikerül legjobban megvalósítania céljait. Hogy melyek volnának ezek a célkitűzések? Lezárásként ezt a kérdést kell még átgondolnunk, hogy tisztábban láthassuk a könyv hibáit és erényeit.

Az Elme, nyelv és társadalom mint gordiuszi csomó

Searle munkájának alaposabb tanulmányozása igen ellentmondásos érzéseket kelt az olvasóban; ez azonban nem szabad, hogy bárkit is meglepjen, hiszen a mű célkitűzései eleve ellentmondásosak. Egyrészt „a való világ filozófiája” kíván lenni, a nagy kérdésekre adott nagyszabású válaszok szintézise, másrészt pedig bevezetés a filozófiába, s ez utóbbi műfajra inkább a kérdés- felvetés jellemző, mint a végső megoldások keresése. Seai’le két különálló kategóriában nevez be a nemzetközi elmetorna bajnokságba, ez azonban meghaladja erejét. A totális filozófia megalkotására tett kísérlete nem mondható sikeresnek: az alapvető filozófiai problémák rövidre zárása iránti igyekezetében nem veszi észre saját érvelésének kirívó következetlenségeit. A mű ennek következtében viszont hagyományos propedeutikának sem tekinthető, hiszen nem az általában vett filozófiai problémák világába vezeti be olvasóját, hanem egyetlen, igen jól körvonalazható álláspontot tükröz. Searle egyik számban sem remélhet túl sok pontot a zsűritől: hogy mégse kelljen kizárnunk a versenyből, érdemes az ő megoldását alkalmaznunk az Elme, nyelv és társadalomra., mint kisebbfajta gordiuszi csomóra. A két végletet (totális filozófia és bevezetés a filozófiába) elvetve egy köztes lehetőséget kell keresnünk: Searle művét úgy érdemes olvasnunk, mint bevezetést a (nem redukcionista) elmefilozófiába.

így már felszínre bukkannak a könyv erényei is. Searle jól mutatja be az elmefilozófia ismeretelméleti előfeltevéseit, valamint kötődését a modern tudományok eredményeihez (főként az evolúcióelmélethez és a neurobioló- giához). Ezen túl azt is felvázolja, hogyan képzelhető el az elme olyan materialista elmélete, amely egyrészt figyelembe veszi az említett tudományos eredményeket, másrészt nem kívánja illúzióvá nyilvánítani a tudatosságot. Igazán érdekessé az a törekvés teszi Searle munkáját, amely az intézményi tények felé is igyekszik kitágítani az elmefilozófia vizsgálódásainak horizontját: rövid, de valóban velős elemzést kapunk arról, hogyan is kellene megközelíteni a tudat elmélete felől a társadalmi valóságot (ez utóbbi momentum általában kimarad az elmefilozófusok repertoárjából). Ebből a szemszögből

578