Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 6. szám - Simonné Keszei Anita: "Le a kalapokkal...", avagy olvassuk újra az Abafit!

felelnek az európai elvárásnak, hazai epikai hagyománynak, s „nem egy ideáltípus regionális variációit hozzák létre, hanem nyelvi, földrajzi, történelmi meghatározottság által befolyásolt önálló műfaji változatokat alkotnak.”6

Jósika művénél ráadásul önkéntelenül felmerül, hogy mennyiben felel meg Bajza József: A román-költésről című értekezésében leírt elvárásoknak.7 Annyi biztos, hogy írónk olvasta a regényelméleti alapművet, s az erkölcsi hatásra való törekvés követelménye a tanulmányban és az Abafiban közös. Ha rendszerszempontú feldolgozásunk elkerülhetetlen lépéseként szükséges is besorolnunk regényünket egy műfaji csoportba, s az a történelmi regényé, jelentsük ki, hogy nagyszabású feladata tökéletes megvalósításához. Jósika más műfajok (akár az eposz!) adta lehetőségeket is felhasznált.

A regény Előszóból, harmincöt fejezetből, Toldalékból és Jegyzetekből áll. Ha nem a szorosan cselekményhez tartozó kiegészítések arányát tekintjük - tíz oldal - nem mondható soknak, de csak a korban és Jósika írásaiban mindig erős tanító szándék adhat felmentést arra a túlmagyarázásra, ami már az Előszóban megjelenik: „Célzásom komoly, s oda megy ki, hogy (...) végre a lelki erő diadalt nyer, ha tud akarni.”8 Majd a Toldalékban: ,Minden jó regénynek kell egy fő képzetet felfogni, s azt bebizonyítani.”9 Azaz a szórakoztatás csak eszköz a tanítás hatékonyságának növelésére. Ha ebből a szempontból közelítjük az Abafit, meg kell mondanunk, hogy Jósika alaposan kitett magáért, mégpedig regényének egész szerkezetével.

E szerkezet 35 fejezetéből a történetet előbbre vivő cselekmény az 1-4., 6-10., 12-15., 17-20., 22-27., 29-34. fejezetekben van. Öt-hét fejezetenként ugyanis — 5., 11., 16., 21., 28., 35. - az író kilép a meséből: összefoglalja az olvasónak is egyértelmű történéseket, ezzel is eleget téve az állandó tanul- ságmesélés .kötelességének”. Talán maga Jósika is érzi a művelt olvasóközönség számára terhes módszer hátrányait, ezért is íija a Toldalékban: „...a műveletlen vagy felületes, ki csak a történet folyamával foglalatoskodik, s annak irányával, ábrázolásával, pszichológiával keveset vagy sémit gondol, [...] ott, hol nagyobb része az olvasóközönségnek nemigen sokat olvasott, az író, ha szándéka tiszta, előbb célt ér, ha munkáiban egyenes, direkt erkölcsi hatást törekszik előidézni.”10 Ezért választja Jósika a megszakításos történetmesélést.

E megszakítások a tér- és időkezelésben is alátámasztást nyernek. A regény két alapvető helyszíne a vidék és a város (Kolozsvár). E helyszínek szinte mértani pontosságú váltakozására ismerhetünk, ha csupán a történet színtereinek szempontjából felvázoljuk a regényt. Az első 4 fejezet vidéki epizóddal indul, majd megérkezünk a főhőssel Kolozsvárra. A 6-18. fejezet itt játszódik, majd a vidék (Csetátye Boli) következik. A 22-27. fejezetnek ismét Kolozsvár a helyszíne, majd a 29-34. fejezet vidéken, a csatatéren játszódik. Vidéken kezdődik, s az utolsó fejezetben a városban fejeződik be a regény, bemutatva Erdély minden szépségét: a falut, az erdős vad hegyeket és a várost is. De az általam kiugrónak nevezett 5., 11., 16., 21., 28. fejezetnek nincs térbeli kötöttsége sem, sőt elválasztják a helyszíneket, átvezetik az olvasót Alvincről Kolozsvárra, a Rása-házból az országgyűlésbe ... Joggal feltételezzük, hogy a feltárt időszerkezet is ennek alátámasztására szolgál. A kiugróként említett fejezetek előtt és után elkülönülő 6 tömb egy-egy nap alatt játszódó cselekménysort takar!11

527