Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 6. szám - G. Komoróczy Emőke: Ki emlékszik még Felleg György költészetére?
vagy még inkább: a Költészet...15 Az író itt egy Más Világba: „a Szellem ma már kissé lenézett, magasztosabb világába” lép át, ha leül írógépe mellé... Felleg György az utóbbi két évtizedben visszakapcsolódott az izraeli irodalmi élet eleven áramába s egyre többet hallat magáról! A héber nyelvet a legmagasabb költó'i szinten elsajátítva kortárs alkotók verseit konzseniálisan ülteti át héberről magyarra. Neve sűrűn szerepel a héber költők-írók Magyar- országon megjelenő' antológiáiban (pl. Héber költők magyarul címűben), valamint az Izraelben kiadott magyar költészeti kiadványokban is (a Dávid tornya című antológiában jelen vannak fordításai!). Szülőhazájában első ízben az 1975-ben megjelent antifasiszta antológiában (Amíg szívünk dobog; szerk. Benjámin László-Illés László-Markovits Györgyi) tették közzé három régi versét. Lassan-fokozatosan „megtört a jég”: a 80-as évek során az Új írás többször is közöl tőle, 1988-ban a Magyar Hírekben is jelennek meg versei; a Magyar Nemzet 1988. június 13-i számában pedig interjút készítenek vele. A Magyarok Világlapjában is bemutatják. 1990-ben a Kossuth Rádióban neves színészek adják elő verseit (Hegedűs D. Géza, Mádi Szabó Gábor, Lukács Sándor, Sinkovits Imre). Nyugdíjaztatása után, 1984-90-ig az Izraelben megjelenő A HÉT Tükre című hetilap, majd 1988-90-ben a Remény című folyóirat, 1990- től a Kútfő című folyóirat munkatársa (annak megszűntéig). Gyakran publikál az Új Kelet című hetilapban; több vele készült interjú is jelent meg itt. Jelenleg az Izraeli Szemle munkatársa. Kifejezésmódja, nyelvezete tisztaságát, pontosságát, játékosságát az idegen közegben is megőrizte (ami részben azzal is magyarázható, hogy az Izraelbe áttelepült magyarok odakünn is magyarul beszélnek, a magyar kultúra, a magyar irodalom eleven éltető közegében élnek). Költőnk célja, hogy hidat építsen „két hazája” között, ápolja a kölcsönös kapcsolatokat. „Ha nincs elég erőd / sarkaiból kifordítani ezt a hazugságra / és képmutatásra épített világot / gubózkodj be a művészet selyemszálaiba.” — bíztatta önmagát. Mert csak a művészet őrzi a humán értékeket, az tud élő kapcsolatot teremteni ember és ember között. Épp ezért nem kíván „akrobatikus szóficamokkal” bíbelődni, hanem az ember belső drámáját szeretné hitelesen kifejezni: „Én mélyre ások / a kétségbeesés fájdalmából fakadnak verseim / poklok tüzén pörkölődve a cicomátlan lényegre törekszem” (Börtönözd be magad). Fájdalmasan veszi azt is tudomásul, hogy választott hazájában sem élhet békességben — hiszen a két „testvérnép” állandó hatalmi villongásai a mindennapok nyugalmát is folytonosan veszélyeztetik. Temetünk című versében megrendültén íija: „A haza szeretetére buzdító énekek / helyét már rég elfoglalta az El Máié Ráchámim16 / szívbemarkolóan zord sikolya. / Mi csak temetünk, naponta temetünk / ... / De nemcsak alig felserdült gyermekeinket / hántoljuk el. Egykori ideáljainkat / áldozatkészségünket és igazságainkat hirdető / biztonságérzetünket is temetjük.” Fáj neki, hogy a zsidóságnak saját hazájában (is) önvédelemre kell berendezkednie; folytonosan bocsánatot kell kérnie „gyilkos unokatestvéreitől” (utalás Abrahám két fiára: Ismael, a „törvénytelen” - az elsőszülött! - utódai az arabok; Izsák, a törvényes - az „áldott”! - leszármazottai a héberek). Úgy érzi: joguk van a védekezéshez, senki nem hibáztathatja őket azért, „hogy nem hajtjuk a fejünket önkéntesen / a nyaktiló alá, / hogy még élünk és lélegzünk”. Nagy lélegzetű, tágas verskompozíciókban szuggesztíven idézi fel a szűnni 523
