Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 1. szám - Czakó Gábor: A megszámolhatatlan

függvényei. Szóval ott vagyunk, ahol az előbb: az ember eredendően üres hólyag (Hölderlin) kívül a társadalmi viszonyokon, nem is létezik.

Tényleg ennyire kopár volna a homo sapiens belül? Ha Marxot kapitalistára fordítjuk, akkor vajon szebb képet kapunk? Polányi Károly arra a következtetésre jut, hogy: ,A piacgazdaságnak az ipar minden elemét magába kell foglalnia, beleértve a munkaerőt, a földet és a pénzt is. (...) De a munkaerő és a föld nem más, mint maguk az emberek, akikből a társadalom áll és a természeti környezet, amelyben élnek. Ezek beépítése a piaci mechanizmusba annyit jelent, hogy maga a társadalom szubsztanciája rendelődik a piac törvényei alá. (...) A munka egyszerűen másik megnevezése az ember tevékenységének, amely az élettel jár. (...) Nem eladásra termelik, nem választható el az élettől. (...) Az ember munkaereje fölött rendelkezve a rendszer mellékesen rendelkezik az ember fizika, pszichikai, morális entitásával is.”

No, valami ilyesmit szoktunk Gazdaságkornak nevezni. A részek között akadnak igencsak ősrégi elemek is. Mint emlékezetes, az ókori világban, Görögországban, Rómában és másutt léteztek emberek, s velük szemben rabszolgák, beszélő-szerszámok, ahogy Varró meghatározta — Arisztotelésszel összhangban. De a jelenséget leírhatjuk Marx szavaival is, hogy a beszélő szerszámok társadalmi viszonyok összességei, termelőerők. Am az antik fölfogás csak némelyeket sorolt a dolgok közé, másokat embernek tekintett. Marx már ilyen különbséget nem tesz. Nála mindenki termelőerő és termelési viszony. Polányi ugyanezt mutatja ki: a rabszolga-minőség kiterjed mindany- nyiunkra, aki munkaerejét kénytelen áruba bocsátani, hiszen személyünk többi része is valamilyen mértékben a munkáltató hatalmába kerül.

Az alkotmányok és nemzetközi egyezmények szigorúan összevont szemöldökkel tiltják a rabszolgaságot, mivelhogy demokráciát, jogállamot és hasonlókat prédikálnak, ámde a sorsdöntő ügyekben a határozathozatalt a Piacra bízzák, s mossák kezeiket, hogy az termelőerővé, beszélő szerszámmá alacsonyított bennünket. A piacnak ugyanis állítólag - sajna - vastörvényei vannak, nekünk pedig, a fölvilágosodásnak hála, szabadságjogaink, melyek megengedik, hogy emlős hangyák legyünk, és termelő-fogyasztó gépecskék- ként a világgazdaságot működésben tarthatjuk.

Általánosan elfogadott gondolatmenet szerint az embert a teljesítménye minősíti, a teljesítményt a piac értékeli, tehát az ember ára a piacon dől el. Az ember kimegy a piacra, ott értékesíti munkaerejét, s rajta keresztül önmagát. Ha vonakodik, viszik. Kik viszik? Piaci tényezők. Vállalkozók. Arra vállalkoznak, hogy tuszkolják a vonakodókat és kasszírozzanak. Például a focistákkal játékos ügynökök kereskednek. Az embervásár ma a sportban teljesen normális. Adják-veszik a játékosokat, kölcsönzik, bérbe veszik őket, akár az ókori gladiátorokat. A portugál Figo forgalmi értéke pillanatnyilag 60 millió dollár fölött mozog. Ezért az okos menedzserek szegény országokban ügyes gyermekeket vásárolnak fillérekért, kitanítják őket a labdaművészetre, a nyakkendőkötésre, aztán piacra dobják őket. Az üzletág nyereségesebb magánál a sportnál.

A tudósokat fejvadászok hajtják, hogy világcégeknek és gazdag egyetemeknek passzolják el őket. A nincstelen bangladesieket embercsempészek, a

54