Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 5. szám - Műmelléklet
Kompenzált világ „Ti a fényben, fönt vonultok...“ Hölderlin: Hüperión dala a sorsról Csík István ahhoz a nemzedékhez tartozik, amelyik egykor - hát, bizony, régen, nagyon régen - rádöbbent arra, hogy a magyar művészet szánalmasan bebetonozódott a különféle naturalista akademizmusokba azután, hogy modern indíttatású mozgatóit (Kassák, Lossonczy, Gyarmathy, Korniss, Illés stb.) anatéma alá vonta a szocialista „kultúrpolitika”. (Ugye, még a kifejezés is szörnyű!) Rádöbbent és egyúttal megértette, valóságos alkotói lehetősége akkor lesz, ha odafigyel arra a hagyományra - egyfelől amelyet a merészebb újítók próbáltak átadni utódaiknak, de odafigyel egyúttal a kortárs külhoni törekvésekre is - mintegy a provincializmust kerülendő. Jelenthette volna ez azt Csík István számára, hogy soroljon be az akkor kifejezetten politikai tartalmakat is hordozó radikális avantgárdba, és fogadja el programul annak folyamatos adoptálását a hazai szellemi életben, miként ezt néhányan, főleg a pár esztendővel utána jövők közül, választották. Ebben az esetben Csík István ma divatos művész lenne, noha érdemeinek fölsorolásakor minden bizonnyal mellékelni kéne némely elméleti útmutatókat, mert bizony a modernista elképzelések nagy része már a posztmodernizmus előtt sem állt meg önállóan a lábán, nemhogy a „történelem vége” után megállna. Jó szimata, ízlése, teTérkonstrukció (90x110 cm) olaj, vászon - 1979
