Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 5. szám - Bodor Béla: opus magnum, avagy a legkövérebb láncszem
dem irodalmiságban. „...többen kételkednek abban, hogy Esterházy prózája valóban tipikusan posztmodernnek nevezhető-e, mivel játékos, körkörösen újramondó alkotásmódjából hiányzik az értékviszonylagosság elve. Szövegeiben mindig felismerhető egy határozott, elsősorban a szerelem, a keresztény hit, a haza, az anyanyelv és a hagyomány fogalmaiban összpontosuló, egyértelműen jelzett értékrendszer” - mondja erről H. Nagy Péter.21 Az Esterházy- történetekben gyakran szembesülünk azzal a ténnyel, hogy egy probléma eldönthetetlen marad. Ezért annyira ideillő a Danilo Kistó! átvett Mily dicső a hazáért halni című elbeszélés, ami Esterházy nagy kedvence lehet - szerepelt felolvasásán, a Bevezetés... egyik darabja volt, és 24. sorszám alatt a Harmónia... Első könyvébe is bekerült. ÉS-beli kritikájában22 Kulcsár Szabó Ernő is kiemeli: „..egyetlen megértésnek sem áll módjában eldönteni, hogy »édesapám (...) bátran, méltósággal halt meg, s sorsa biztos tudatában tartotta magasan fejét, vagy az egész jól kigondolt bábjáték volt, melynek szálai egy büszke anya kezében futottak össze.«” (Megjegyzem, Esterházy magyarításában bábjáték lesz, ami a Kis-kötetben, Borbély János fordításában színjáték volt.) ,Ha a Harmonia cclestis annak példázataként olvasható, mié/'t nem jut affirmál- ható jelentés birtokába még a múlt felőli önmegértés sem, az éppen ezért nem a mű esztétikai kudarca” - mondja Kulcsár Szabó. Arról azonban nem vesz tudomást, hogy az olvasó nem a teljes tudatlanságban, hanem a választás momentumában áll. Az igazság kognitív megközelítése itt is, mint oly sokszor Esterházynál, a két lehetőségre való szűkítés formájában valósul meg.23 A tételnek az a lehetséges megfordítása tehát (amiről itt szó sincs, de olykor hangot kap az irodalmi diskurzusban), hogy az igazság kimondásának képtelensége esztétikai diadal lenne, ezzel az alkotásmóddal semmiképpen sem egyeztethető össze. Igazság, valóság, játék, halál - ezek ennek a könyvnek a kulcsfogalmai. És nem kell különösebben törnünk a fejünket, hogy megfogalmazzuk ez ügy- beni nézeteinket, mert deklaráltan szerepelnek a regény szövegében. A Második könyv 128. részében például (Egy Szabó Magda: Régimódi történetből kiemelt részlet után) ezt mondja: „...az alig létező vitában röviden vázoltam Papinak - nem figyelt - a terveimet, különös tekintettel a közös emlékezetre vonatkozó programra, az angyalok karától a körömpörköltig (...) Hirtelen megcsókolt. - A közös emlékezet malterja a halál, bizony, úgy ám, maflicsek A 147. részben pedig (és még számos helyen) a játékról fejti ki nézeteit: „...sokat gondolkodtam a játékról (...) Kis túlzással mindig játszottam, mert vagy futballoztam, vagy olvastam. (...) amibe elmerültem, az maga a könyv volt (...), egy olyan új tér, amely több dologból állt össze. (...) Akár fociztam, akár olvastam, akár álmodoztam (...), ezek az események nem az úgynevezett valóságban helyezkedtek el, szigetként, amattól jól elhatárolhatóan, kint, bent, hanem ők maguk voltak a valóság, teljes értékűn, megszorítás nélkül, nem lévén más, mint a valóság.” Valóság, fikció... A referenciális olvasatot kínáló szövegrész a radikálisan eklektikus szövegben mindig felülírja a tematikailag rokon, de csak textuáli- san olvasható egységeket. Ez alól talán csak a nagyon erős vizualizációval operáló szöveg lehet kivétel, az sem erősebbnek bizonyul, hanem mellérendelt, különálló képi egységként épül az olvasatba. No meg a teoretikus kijelentések. Lehet az ember bármennyire is művelt és tudatos olvasó, az efféle mondatok 464
