Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 1. szám - Jevgenyij Popov: A kék fuvola

bement a szakszervezetbe, elintézni a Mitya táppénzét. Gyorsan elintézték neki, de valamiért elkezdett tötyörészni, és kedvesen szóba ereszkedett vele a véletlenül ott tartózkodó Szvetlána Arisztarhova Lizaboj.- Na, baj van, te lány? - kérdezte egyenesen.

Mása sírva fakadt.- Aztán mit picsogsz? A sírással nem mész semmire — finomította kicsit direkt durvábbra a hangját Szvetlána Arisztarhova, és elvezette az irodájába, ahol a főkönyvelő munkája mellett a vállalati nőtanács elnökének társadalmi kötelezettségét is betöltötte.- Na, szóval, mi van veletek? - kérdezte újra.

Mása pedig részvéttel teli szemébe nézett, és ma sem tudja hogyan, fogta magát és feltáró jelleggel elmondott mindent.

Szvetlána Arisztarhova rágyújtott egy Belomorkanálra.- A francba! - tört ki belőle -, körülbelül erre számítottam. Már mindenféle problémákat sugdostak rólad a fülembe, de én bíztam benned. Ehh, ti ifjúság, ti ifjúság! És mi lett volna, ha előbb kopogtatsz a kollektíva ajtaján?!

Mása lehorgasztotta a fejét.- Ehh, ti ifjúság, ti ifjúság! - ismételte meg Szvetlána Arisztarhova. Ennek utána elővett az asztalfiókból egy hivatalos űrlapot és az öreg szövőnő hirtelen pajkossá vált mélykék szemének csillogásával ezt mondta:- Tessék egy beutaló! Együtt felmentek Leningrádba! Van ott egy híres professzor - és megmondta a nevét. - Az majd egészen biztos segít rajtatok. Értve?- Értve. Csak valahogy úgy szégyenleném - suttogta Mása, a tenyere mögé rejtve arcát.

Am Szvetlána Arisztarhova kiszabadította amögül a tenyér mögül azt az arcot, kedvesen megölelte, és talán még pityeregtek is egy kicsit, Mása Pirszikova, és ő Szvetlána Arisztarhova Lizaboj, a munkanap csúcspontján, a főkönyvelő szobájában, aki egyidejűleg a vállalat nőtanácsi elnökének társadalmi kötelezettségét is betöltötte. Komoly kötelezettség.

Hát így kerültek fel aztán a Néva parti ködlovag városba, amely a Nagy Péterre visszavezetett eredeténél fogva teljesen gránitba, márványba és műemlékbe öltözött. Tényleg nehéz volt a ködös leningrádi utcákon eljutni a tekintélyhez. De a papír, az aláírások garmadájával megtette a magáét, és a kijelölt időpontban fogadta őket a professzor. A magas, tágas, ablakfülkés dolgozószobát otthonos opálosfény világította meg, a vastag, zöld függöny mögül pedig keskeny kilátás nyílt valamelyik leningrádi csatornára, amelyen két korláton áthajló matróz köpködött veszettül a vízbe. Nagyon megtetszett nekik a dolgozószoba.

Hanem a professzor egyáltalán nem tetszett. Ritkuló, de hosszú hajú, fiatalos jampi volt, trapéz szárú farmerben, piros frottirzoknival, doboztalpú cipővel a lábán - mindez egyáltalán nem illett a fehér köpenyhez és az aranykeretes szemüveghez.

És szemmel láthatóan unatkozott ez a kopaszodó doktor, unatkozott, fintorgott, egyik lábát a másikon átvetve cigarettázott, és így, unatkoz