Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 5. szám - Rónay László: Tiszteletadás Mária Sándornak

A naplók mellett — közülük az utolsó kivételes hatású olvasmány, álarcai nélkül jeleníti meg íróját - a Föld, föld!... Márai kivételes hatású műve. An- gyalosi Gergely Történelem és fikció című tanulmányában elemzi. Feladatát nem könnyíti meg, hogy a műben mindvégig ironikus fénytörésben jelenik meg a történelem is, az irodalom is, a Vár oldalából szemléló'dő író mintha ezeket is magaslati pontról, „felülről” szemlélné, olyan pozícióból, amely látszólag jogossá teszi ítélkezését. A mű felépítése, az emlékképek egymásra rétegzése is eró'síti e meggyőződését, hiszen szeme láttára hullott szét elemeire mindaz, amit korábban valóságnak vélt életformájáról, de a két világháború közötti jelszavak nagy részéről is bebizonyosodott, hogy csak illúziók voltak. A történelem újólag bebizonyította, hogy a kis népek álmai ritkán válnak valósággá, s a kis népek fiának annyi adatik meg, hogy búcsúzó mozdulattal temesse el illúzióit. (Erről is szól Poszler György szép és hiteles írása, Az utolsó őrjárat.) Ez a búcsúzó mozdulat s vele az illúziókkal való szakítás eltökéltsége teszi felejthetetlenné a Föld, föld!... záró fejezetét. Nem véletlenül végződik a mű e szavakkal: „félni kezdtem”. A hídon áthaladó vonat utasa rádöbben: új fejezet kezdődik életében, de ezt nem egészen ő írja, diktálja a végzete is.

Kiegészítése ennek a megragadó beleérzéssel megírt tanulmánynak Nyerges Gabriella Márai művészetszemléletét elemző írása, amelynek külön érdeme, hogy eddig járatlan úton haladva tárja föl az író képzőművészeti, zenei vonzalmait, illetve esztétikai nézeteit. Helyesen látja, mekkora hatást gyakorolt rá Goethe és az a romantikába hajló klasszicizmus, amely nem egy írását jellemzi, s teszi vibrálóvá.

Valljuk meg, irodalomtudományunk fontos feladata, hogy Márait a tilalmas évek után beleállítsa a magyar irodalom folyamatába. Némiképp megnehezíti ezt az a tény, hogy elődeiről, Krúdyról, Kosztolányiról maga is sokszor írt, s nyilván termékeny, hasznosítható szempontokat kínál a Ködlovagok hoz írt bevezetése, de a következő generáció legkiemelkedőbb írói számára nem túl sokat jelentett, a harmadik nemzedék mértékadó kritikusai, Lovass Gyula és Örley István lesújtóan nyilatkoztak róla. Ottlik sem kedvelte. Ezért is jelentős vállalkozás például Botka Ferencé, aki Déry- és Márai-párhuzamokra irányította a figyelmet, vagy Kiss Endréé, aki európai távlatot rajzolt az Idegen emberek mögé, amikor a nagy regény kísérleteként értelmezte a különben vitatható értékű művet. Egyébként mire Márai tisztázta magában, hogyan fik- cionálhatja a cselekményt, s benne miként általánosíthatja hőseit, a nagy regény kora véget ért, a nagy egész helyett csak részletei bemutatására volt alkalom.

Még egyszer hangsúlyoznám: a kitűnő, változatos kötet nem mindegyik tanulmányának értékelő bemutatására vállalkoztam, a méltatások hézagosságát nem értékük preferálása magyarázza. Az alkalom kínálja a kérdés felvetését: mit hagyott ránk Márai? (Erről írt Mészáros Tibor, a hagyaték feldolgozója.) Melyek életműve megismertetésének legfontosabb, legsürgetőbb feladatai? A Mészáros Tibor által felsoroltakat egyetlen gondolattal egészíthetném ki. Ég és föld című kötetében olvasható Az őrszem című jegyzete:

Az évek múlnak, s úgy élsz, mint az őrszem, aki virraszt a vártán, fegyver kezében, pillantása kemény és engesztelhetetlen, senkiben sem bízik, sok feketét iszik, hogy el ne kókadjon, mindenkit pártatlanul és hidegen kérdez: ,Jié! Állj! Ki vagy?...” - s nem engedi közel, ha nem tudja a jelszót. Mi a jelszó? Három.

439