Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 4. szám - Makk Hajnalka: ...képzeld el, hogy az a nő Londonban kirakta a versemet...
MAKK HAJNALKA ... képzeld el, hogy az a nő Londonban kirakta a versemet... BESZÉLGETÉS KUKORELLY ENDRÉVEL Először is azt szeretném megtudni, hogyan vélekedsz a versengésről? Mennyire jellemző a versenyhelyzet a mai magyar társadalomra'? Mi ez egyáltalán, inkább pozitív vagy negatív jelenség-e? Azt hiszem, alapvető emberi viszonylat, primitív és bonyolult társadalmakat egyaránt erősen meghatározó jelenség. Adott esetben, bizonyos kulturális kontextusban nem mindig tartják szép dolognak, általában erkölcsi megfontolásokat visznek az erről való beszédbe. Nem dönteném el olyan egyszerűen, hogy az emberek közötti versengés, küzdelem, harc jó vagy rossz, pozitív vagy negatív. Sok mindent nem lehet ilyen egyértelműen megmondani, a létezés számos vonatkozásáról nem lehet könnyedén eldönteni, hogy jó-e vagy rossz. Nem is kell. Inkább azt mondanám, vannak „természetes” dolgok, amiket adott esetben jóknak, természetesen jónak, más dolgokat meg természetesen rossznak tartunk. A versengés bonyolult ügy, van olyan részhalmaza, amelyet adott társadalom konszenzuálisan jónak fogad el. A sportban való versengést mindenki pozitívan értékeli. Egyéb versengésfajtákat pedig, például a háborút, legalábbis az utolsó néhány száz éves európai diskurzus, ha nem is egyértelműen, általában mégis negatívan ítéli meg. Van persze erről magánvéleményem, hogy jónak tartok-e valamit vagy rossznak, a háborút rossznak tartom, természetesen rossz dolognak. Ez annyit tesz, hogy nehezen tudok elképzelni olyanfajta fejlődést vagy micsodát, amelynek végén a háború, egyáltalán az erőszak, a megmérkőzés erőszakos, kíméletlen és nyílt, brutális formái megszűnnének. A versengés valamennyiünkbe - főleg férfiakba, de nőkbe is, amennyiben a nők férfiasak - nyilván genetikusán beleprogramozott törekvés: kiválni, szembefordulni, a többinél különbbé válni. Kakasnak lenni a szemétdombon. Ez a nagy törekvés-zúzódás olykor végtelen mulatságos és szánalmas, igen, ám mégiscsak minden úgymond „fejlődés” mozgatója. Elképzelhető olyan szublimációs folyamat, ahol a Játékban” részt vevők egyfajta belátás révén, ha tetszik, szigorúan reflektálttá válva az erőszak nyers megjelenési formáit valamilyen módon képesek lesznek háttérbe szorítani, és a nyereség, az agresszió megnyilvánulásait metaforikus formákban futtatni le. Egyébként a sport - játéknak is becézzük, noha sokkal inkább az életnek neve367
