Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 4. szám - Horváth Kornélia: Versnyelv és műfajváltás József Attila Rejtelmek című versében

3. Megnyilatkozás-műfaj és interpretáció

A második versszak szövegéből a beszélő én nemcsak grammatikai jelöltségét tekintve „tűnik el”, hanem mint „beszélő”, mint „beszéd” is: a szöveg a beszéd, a mondás (a megnyilatkozás) helyére a „szólás” ismételt témáján keresztül a szót, a nyelv elemi szemantikus egységét állítja (1. Szól, szól, szól, szól). Az én átmeneti megszűnése tehát a beszédből a nyelvbe, a mondat szintjéről a szó szintjére való átlépéssel jár együtt, ahogyan a szubjektum létesülése a harmadik szakaszban egy újabb nyelvi létmódváltás során, az írásban valósul meg.33 A beszélő én ontológiai státusz váltásait a versben tehát minden alkalommal a nyelv létmódjának reflektált átalakulásai kísérik, melynek során az eredeti megnyilatkozásforma lebontódik, s fölépül helyette egy másik. Ez az új megnyilatkozás azonban nem a konvencionális nyelvhasználat gyakorlata szerint, hanem a nyelv tevékenység-természetét érvényre juttató, költői nyelvalkotás során jön létre.

„Ha beszélünk, mindig meghatározott beszédműfajokban beszélünk, vagyis összes megnyilatkozásunknak a mélyén jelen vannak bizonyos viszonylag szilárd, tipikus szerkezeti formák. Gazdag szó- (és írás-)beli beszédműfaj- repertoár áll rendelkezésünkre.” ,Amikor ugyanis egy beszélő kiválaszt valamilyen grammatikai formát, voltaképpen stílust választ.”34 Ez egyformán érvényes az egyszerűbb beszédműfajokra és a művészi szövegekre. Úgy is mondhatjuk, hogy a műfaj az a sajátos „kód”, amelynek segítségével a beszédből szövegművet generálunk.35 A Rejtelmek című vers meghatározó beszédmódtípusa vagy műfaja pedig a regösének.

A lírai én „elrejtése” és „elvarázsolása” az első szakaszban (1. ßcbujLáttál engemet”) többféle műfaji forma (a szerelmi rábeszélő vers, a népdal és a varázsmese36) megidézése mellett a regölés magyar népszokásával áll a legszorosabb rokonságban. A regölés a december 25-től január 6-ig, Vízkeresztig tartó 12 napos ünnep során volt szokásban,37 s mint szertartás több énekből épült föl. Ezek közül a harmadik ének az ún. „összeregölés; az ifjúság véleménye szerint a lényeg. Csak olyan háznál szokás regölni, ahol fiatal lány van. Nevét egy legényével együtt belefonják az énekbe, összepárosítják őket.”38 Róheim Géza szerint - akinek könyvét József Attila jól ismerte - a regösének egyik változata „hangsúlyozza, hogy regölni a házasulni készülő legények járnak, mégpedig olyan házakhoz, ahol van eladó lány.”39 Ennek fényében a szerelmi tematika, „én” és „te” „társítása” és párbeszéde a versben, valamint az éneklésre való utalás éppúgy megközelíthetőek e műfaji archetípus felől, mint ahogy bizonyos mértékig maga a F/óra-ciklus is, melynek a Rejtelmek csak egyik - ha nem is a harmadik - „éneke”.40

Az összeregölés műfaját Róheim szerelmi varázslásként határozza meg: „Házasság a cél, bűvölés az eszköz”41. Ennek alapján a szerelmi rábeszélő, igéző regöséneket a Rejtelmek „ideális előadásmódjának” tekinthetjük.42 Ez a megnyilatkozás-műfaj azonban a vers második szakaszában a beszélő személyével együtt háttérbe szorul. A szakasz központi - a kétféle versritmus nyomatékkülönbségétől is kiemelt - trópusával szólva itt a kezdeti varázslást- regölést fokozatosan egyfajta, még rituális ismétlésekre épülő, rábeszélő ,folyamodvány” váltja föl. A harmadik versszakban bekövetkező modalitásváltás pedig, mely már sem a regösének, sem a népdal, sem a mese, sem pedig a

361