Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 4. szám - Horváth Kornélia: Versnyelv és műfajváltás József Attila Rejtelmek című versében

bújtat szavunk mind történeti, mind pedig mai jelentésében az elrejt szinonimájaként használatos, vagyis e ritmikailag kiemelt szóalak a címre, illetve a címet közvetlenül ismétlő kezdőszóra mint a szöveg alapmetaforájára utal vissza (bebujtattál —> rejtelmek —> Rejtelmek). Az önmagában álló címszó grammatikai struktúrája ellentmond a magyar nyelvhasználat szabályainak: a rejtelem elvont főnév többes számú alakját alanyesetben nem szokás használni17. A Rejtelmek szó anaforikusan ismétlődik a vers kezdősorában, ahol mondatbeli szerepe áll szemben szemantikai sajátosságaival: ez az elvont főnév alanyként jelentésében nem egyeztethető össze igei állítmányával (a sejtelmek" rengenek”). A vers kezdősorának inverz szórendje (,Rejtelmek ha zengenek”) ezt a grammatikai és szemantikai összeférhetetlenséget emeli ki azáltal, hogy a rejtelmek szóforma ismétlését közvetlenül a cím után, a vers kezdetén valósítja meg.

Ez a verskezdő metafora mint a szöveg tipológiájának alapja, nem egyszerűen a versnyelv grammatikai és retorikai szerveződésének kettős, egymást érvénytelenítő hatását nyilvánítja ki, hanem a szóforma ismétlésével, s még inkább a versritmustól kétszeresen is kiemelt szó szinonimikus utalása révén, tulajdon belső formáját állítja elénk, s mintegy arra figyelmeztet, hogy a rejtelmek szó-trópusát mint a ’bebújtatás, elrejtés’ témáját kell olvasnunk a szövegben. A címszó-trópus belső formája ugyanakkor nemcsak az ’elbújtatás, eltüntetés’, hanem a ’révületbe ejtés, varázslás’jelentését is magában foglalja, amit a történeti nyelvészet a rejt~rekken~regget tövek és a révül ige közötti feltehető etimológiai kapcsolatra, főként pedig a regösének ismert refrénjére (Jhej, regö rejtem!”) alapoz.18 A címszó történeti szemantikuma egyfelől - a ’varázslás’ jelentésének mondatbeli aktivizálása révén - az ,prt állok, mint mesékbe” sorban tematizálódik. Láthattuk, hogy ezt a sort, éppen a jelentésében ide kapcsolódó mesékbe szóalakon keresztül, a kétféle ritmuselv eltérő nyomatékrendje is kijelöli. A regösénekkel való nyelvi kapcsolat ugyanakkor a harmadik versszak ,JÉn is írom énekem” kijelentésében nyer megerősítést a megnyilatkoztatás szintjén. (A /ejtés és a regölés nyelvi-szemantikai összefüggését József Attila az 1930-as Regös énekben is szövegszervező elvvé teszi a jege, róka, rejtem” és ,fcgc, róka, ejtem" refrénsorozatában.)

Az, aki itt elrejtetik, nyilvánvalóan a lírai beszélő (Bebujtattál enge- met”)19. Az „elrejtést”, illetve „elvarázsolást” tehát a lírai én olyan átalakulásfolyamatának tekinthetjük, amely már a versszöveg első szakaszában, sőt rögtön a címmel megkezdődik. Mivel pedig a cím mint az egész vers jelölője a költeményt magát mint „elrejtést”, „elrejtettséget” határozza meg, leszögezhetjük, a lírai szubjektum elrejtésének, illetve átalakulásának tere maga lesz a versszöveg.

Az én további átalakulását a következő szakaszban is nyomon kísérhetjük, ahol az időmértékes ritmus másik anaklázisa és a rövid szótagra eső szólamnyomaték (,folyamodnak teérted” — kiem. H. K.), mintegy válaszként a te jelölőt emeli ki, s állítja mint témát a korábbi én helyére. Az anaklázis kiemeli továbbá azt az -ért- toldalékot, amely történetileg még nem a cselekvés okát vagy célját jelenti, hanem behelyettesítést, cserét20. A szövegben tehát itt ,/e” és ,pn" behelyettesítése zajlik, azaz az én elrejtésének folyamata nem egyszerűen a ,/e”-vel való viszonyban, hanem a ,/c”-vé válás útján megy végbe. Mindez a szintaxis szintjén is megerősítést nyer: ebben a versszakban eltűnik az

356