Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 4. szám - Molnár Miklós: Sár; Belátom már; 1997. március 8. Tavaszodik mindenütt... (versek)
MOLNÁR MIKLÓS Sár Muddy Waters érdes hangját hallom. Eszembe jutnak gyermekkorom bivalyai: úgy heverésztek a sárban, akár a görög istenek. Órákon át elnéztem őket, rám ragadt mennyei tétlenségük. Milyen gyönyörűek voltak! Ezek a fónséges lények eszméltettek rá a világ alapvetó'en szent mivoltára - arra, hogy a világ matériája, a teremtés nyersanyaga, a szubsztancia, melyből vétettünk: éppen a sár. Sártéglát a cigányok manapság is vetnek, szegényember így jut szakrális építőanyaghoz. Sár: lélek kovásza, szív méhlepénye. Sár: derűközpont, melegségforrás, szeretetbank. Sár Anyánk, szenteltessék meg a Te sarad. Add meg nekünk a mindennapi sarunkat! Belátom már Aznap délután olyan voltam, mint akit megszállt a gonosz. Gyilkos igazságokat ugatott ki belőlem egy sarokba szorított, acsargó fenevad, a véremen és zsíromon hizlalt őskrokodil. Mikor kiszálltál az autóból, még utánad vágtam egy sértést, betetőzve hántásaim özönét: - A szerelem analfabétája vagy! „Akkor hát ennek vége.” A gázpedálra tapostam, hogy azonnal átiszkoljak a nélküled való életbe. A rezzenetlen tükrű tó, melynek partján először találkoztunk, gyorsan mögém került. Személyi ördögöm elégülten vigyorgott. Egy hónapja már ennek. De bármerre hajszolódom, nincs nélküled való élet. Üvöltenek a zsigereim, mardos a hiányod. Hozzád és beléd vágyom szüntelen. Az érintésedre, a nyáladra, melleid táncára, hüvelyed forró nedvére szomjazom. Szakítottunk? Most verődtem csak igazán a láncodra. Zabolázom bensőmben a fenevadat, lassan elcsitul, nem acsarog többé ellened. Szeretlek, mindenségem. A sorsom lettél: ne legyen véged, csak beláthatatlan hosz- szad. Belátom már, mekkora írástudatlanja vagyok a szerelemnek. 314
