Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 3. szám - Vilcsek Béla: Az utazó búcsúja

kákát, aztán jön a videó, a számítógép. És hogyan megyünk tovább? Fölvázoltam ennek a perspektívának a bizonyos értelemben vett perspektíválatlan- ságát, ami azután meg is jelent pl. a Nagy Pál-féle videóköltészetben, ahol szinte már nincs is betű, csak képek vannak. Lehet, hogy ki kell lépnünk a szóból. De ez az a pont, ahová én nem akarok eljutni, mert íróként próbálom megfogalmazni magam. Szerintem ez a nehezebbik út. Igazad van, mindent megpróbáltam, mindent megcsináltam, eljutottam a határokig. Most mit csináljak?”4

Nem csoda, ha mindezek alapján most már saját, kilencvenes évek elejéig végzett irodalmi tevékenységét is úgy jellemzi, mint amelyben „több váltás- és válságszituáció volt”.6 Ezek sorában az első, mint mondja, „fölismertem, hogy ez az expresszionista avantgárd számomra nem járható”6, az utolsó pedig annak tudatosulása, hogy ,p hagyományosabb versbeszédet egy idő után nem tudtam folytatni, hirtelen úgy éreztem, önmagamat ismétlem. Ehhez kapcsolódott egy magánéleti válság, így hallgatásom kb. másfél éve tart. Születnek néha versek, de nagyon kevés. És talán nem is olyan színvonalon, ahogy kellene. Nem tudom.”7 A minden látszólagos bizonytalanság vagy tétovaság ellenére is pontos és kíméletlenül őszinte helyzetértékelés ebben az esetben is az eddig követhetőnek és stabilnak hitt élet- és művészeteszménynek a megrendüléséről árulkodik, egyúttal azt is jelzi, hogy a tét most már a teljes alkotói életúttal s azzal szoros összefüggésben a modernitás egészével való költői számvetés.

A nyolcvanas évek második felétől a nemzetközi és immár a hazai irodalomtudományos gondolkodásnak a kitüntetett vizsgálati szempontja a modernitás történetének leírása, korszakolásának és fogalomhasználatának pontosítása. Burkhart Steinwachs szerint ekkorra már magának a korszak terminusnak is legalább háromféle jelentése formálódik meg. Elsőként a kronologikus korszakfogalom, amely „az »epoché« szótörténeti eredetéhez kapcsolódik, és »nyugvópontot« (Haltepunkt), »időpontot« (Zeitpunkt) vagy »fordulópontot« (Einschnitt) jelent”8, s többnyire valamely történelmi dátumhoz (1789, 1848, 1945) kötődik. Másodikként a strukturális korszakfogalom, mely »időintervallumot« (Zeitraum) vagy hosszabb távú időbeli összefüggéseket jelöl, például egyetemes történeti (ókor, középkor, újkor) vagy kultúr- és művészettörténeti korszakokat (felvilágosodás, romantika)”.9 Végül harmadikként az úgynevezett peripetikus korszakfogalom „a prae/post kulminatív struktúrájában fogalmazódik meg, mely ama mai kérdés megválaszolásának szempontjából, hogy válhat-e a modernség méginkább modernebbé, váratlan aktualitásnak örvend”.10

Petőcz András pályája a kilencvenes évek elejéig a korszakfogalom első két értelmének megfelelően, sőt, a kettő együttes érvényesítésével is jellemezhető; konkrét évszámok és művészeti-irodalmi irányzatok korszakos váltakozásaként egyaránt meghatározható. Esetében a pályakezdés, az egyetemi lap, a Jelenlét újraindításának gondolata és a magyar irodalmi megújulás kezdetének 1979-80-as időpontja például egyszerre jelent személyes fordulópontot és általánosabb érvényű korszakhatárt. Az első kötetek, az Önéletrajzi kísérletek és a Betűpiramis késedelmes megjelenése s a minimalista és repetitív művészeti törekvések felfedezése, a kétféle (neo)avantgárd 1984-es együttes felmutatása szintén értelmezhető konkrét és általános fordulatként. Az elekt275