Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 1. szám - Földvári István: Az eső jött vele
29. — És amikor megjöttek azok az átkozott idegen vadászok, látszólag nem állt velük szóba. Mellesleg a falubeliekkel sem, aztán Outa mégis hogy odaszokott. Ki tudja, még kivel szűrte össze a levet! Miért nem jön ki néha a sátrából, ha tisztességes ember? Nem merünk bemenni hozzá, nem csak a tisztelet miatt, de azért sem, mert mindenkit elmar maga mellől. Emlékeztek az estére, amikor megünnepeltük a jövetelét? Másnap elkezdett esni az eső, és akkor negyvenszer jött fel és ment le a nap, mire újra látta közülünk valaki. Hát, amikor bement hozzá az a szerencsétlen ember — az apósom küldte, hogy felajánlja a megtiszteltetést, amit még eddig sem varázslónak, sem esőcsinálónak, sem fehér embernek eleinte rendben ment minden, aztán amikor megértette, miről van szó, úgy dobta ki a követet, még napokkal később is tapogatta az oldalát, mert hogy képzeli, egy lányt felajánlani azért, hogy ő maradjon, és bőven hulljon az eső a falura? Nem tudom, milyen törvényeknek engedelmeskedik, milyen istenei lehetnek neki? Mintha nem is köztünk élne. 30. Miután kidobta a törzsfőnök követét, valóban már csak keveseknek jutott eszébe, hogy a közelébe merészkedjenek. A víztározó építésénél is a férfiak inkább a másik oldalról kerülték meg a dombot, ha valami dolguk volt, csak hogy ne kelljen a közelében lenniük. Félelemmel vegyes tisztelet volt ez, egyedül Outa beszélgetett vele, és néhány gyerek követte mindenhová azóta is, mióta először megjelent a faluban. Fürtökben akaszkodtak rá. A szülők úgy vették észre, hogy amilyen goromba velük, annyira nem tud haragudni a gyerekekre, akik egyébként már-már túl sokat engedtek meg maguknak vele szemben. Mindenki tisztelte tehát rigolyái ellenére is, de amikor szemtől szembe találkoztak vele az utcán, nem tudtak zavar nélkül mosolyogni rá, ahogy elképzelték pedig, és nem tudtak neki értelmes kérdéseket feltenni, mert mintha kivágták volna a nyelvüket, amikor rájuk nézett, vagy éppen ellenkezőleg, úgy érezték, vitustáncot jár a szájukban. Mindazonáltal hiába akartak volna vele hosszabban beszélgetni, mert a legszükségesebb kifejezéseken kívül nem volt hajlandó bármi mást is megtanulni az oguagi nyelvből. 31. Akkor is Outa fordított neki, amikor a falu vízkeresője rátámadt a tározó mellett, hogy most mit csináljon a tudásával, és mire használja a majmait, akikkel eddig együtt keresték a vizet, de ha elkészül a gödör, többé nem lesz rájuk szükség. O nem értette, mi ez a dolog a majmokkal és a vízzel, ezért Outa elmagyarázta, hogy a férfi a szavannán elszórtan található sziklákba keskeny lyukakat szokott fúrni, és az üregek mélyére sódarabokat rak. A só a majmok kedvenc csemegéje, egyszerűen nem tudnak neki ellenállni, és a lyukba nyúlva csapdába esnek. Megmarkolják ugyanis a zsákmányt és hiába nem tudják kihúzni ökölbe szorított kezüket, nem engedik el. Ekkor a vízkereső odamegy, és egy újabb darab sót tesz a majom elé. Az természetesen megeszi, de mivel még mindig nem szabadult ki a csapdából, utána nem tud inni. Két nap múlva a vízkereső visszajön, és elengedi a majmot, aki akkorra már annyira szomjas, hogy nem figyelve rá, követik-e, egyenesen a közeli hegy 22
