Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 3. szám - Gyürky Katalin: A gyilkosság, az öngyilkosság és a kéjvágy problémaköre Dosztojevszkij művészetében

mások boldogsága érdekében elköveti az apagyilkosságot, szolgaként teszi azt. Erről így vall Ivánnak:

"Vagy még most is mindent egymagámra akar rákenni, így szemtől- szembe? Maga ölte meg, igenis maga a főgyilkos, én csak a cinkosa, a hűséges Licsárd szolgája voltam, és a maga szavára hajtottam végre azt a dolgot.”12 Ebben a vonatkozásban pedig Szonyának néhány tulajdonságára ismerhetünk rá, annak a Szonyának, aki magára veszi mások bűnét, és másokért áldozza fel magát. Csakhogy Szmergyakov egyáltalán nem tud az Istenben megkapaszkodni, ő született szkeptikus és ateista, és ezért szolgálata, a mások boldogításáért elkövetett tényleges öngyilkossága után nincs semmi, ami az élethez kösse, és ezért nem tehet mást, mint azt, hogy a saját életét is megsemmisíti.

Dosztojevszkij szerint az öngyilkosság másik oka a halhatatlanság hitének elvesztése mellett és azzal együtt az, hogy az öngyilkosságot elkövető személy unalmasnak, céltalannak találja az életét. Egy tizenhét éves lány öngyilkosságáról ezt olvashatjuk a szerző egyik cikkében:

„Senki sem sértette meg, semmiben sem szenvedett hiányt, véleményem szerint minden ok nélkül halt meg. De hátrahagyott levélkéje mégis azt mutatja, hogy élete teljesen mentes volt minden aljas cselekedettől, minden rossztól, és halálának valamilyen apatikus unalom volt az oka. Feltételezem, hogy halálát a céltalan élet és a bánat idézte elő, valami elfordította a szülői ház nevelésétől, rosszul értelmezte a magasabb eszméket és az élet célját, és szándékosan elpusztította lelkében a halhatatlanságba vetett hitet.”13

A céltalanságból, az unalomból elkövetett öngyilkosság témáját szintén felfedezhetjük Dosztojevszkij regényeiben. A Karamazov testvérek Nagy ink- vizítor című fejezetében ezt olvashatjuk:

,Az ember, ha nincs szilárd elképzelése arról, hogy miért éljen, nem hajlandó élni, és inkább elpusztítja magát, semhogy a földön maradjon, mégha csupa kenyérrel rakják is körül.”14

Amíg A Karamazov testvérekben ez teoretikusan fogalmazódik meg, az Ördögök ben Sztavrogin, a Bűn és bűrihődéshen pedig Szvidrigajlov esetében a gyakorlatban is megvalósul. A céltalansággal, az unalommal kapcsolatban Sztavrogin bevallja Tyihonnak, hogy annak idején tanulmányt akart írni az unalomból elkövetett öngyilkosságról, hiszen a kábulatig unja az életét, majd búcsúlevelében így fogalmaz:

„Én mindenütt próbára tettem az erőmet. De hogy mire használjam fel ezt az erőt, ezt sohasem láttam, most sem látom. Tudja-e, hogy én még az ateistákra is haraggal tekintettem, mert irigyeltem őket a reményeikért?”15 A Bűn és bűnhődésben pedig Szvidrigajlov és Raszkolnyikov párbeszédében hallunk erről. Raszkolnyikov ezt mondja Szvidrigajlovnak a kéjvággyal kapcsolatban:

„— Nincs miért örüljön neki. Ez betegség. Éspedig elég súlyos.” Szvidrigajlov válasza:

„- Ugyan, mit akar már megint? Elismerem én is, hogy betegség, mint minden, ami mértéktelen, és ebben okvetlenül mértéktelen az ember... de hát először is ez a mérték egyiknél ilyen, a másiknál olyan; másodszor meg: természetesen tartsunk mértéket, legyünk okosak. És ha aljasság is, mit te255