Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 3. szám - Prágai Tamás: Istálló; Természetazonos (versek)

PRÁGAI TAMÁS

Istálló

A csupasz téglafalon végigfut a repedés, megtorpan,

a zsindelyekre pléhmadarak ülnek; vakvarjú, elkoszlott rozsdafarkú.

Ha kezembe venném még egyszer, épp ilyenre gyúrnám, sárból, ugyanígy cement nélkül, de nem szögletesre, kerekre,

sárba raknám a téglát, amiből a jószág palotája épül, a jószágé, amit vágóhídra tereltek,

hogy a hátsó fal ne egyszerre boruljon

ismét a csalán és fecskefű bokrai közé, ahogy mostan,

a csalán közt rendet kaszálva hátul,

hanem középre hulljon, mint egy kupola.

Ne egyszerre, de mindig. Boruljon

a jószág mauzóleuma, akarom. Mindig éppen eltelő pillanat őrizze, ami meginog, maradjon így örök: éppen mert egyszerűbb lenne eltörölni és újjáépíteni az egészet.

220