Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 2. szám - Varga Virág: "Midőn ezt írtam" - Mit és mikor?

kinyilatkoztatás tartalmának feltétlenségét, s mint ilyen maga a történelem, s nem csupán egyes történelmi események (1849) idejét függeszti fel (Szétszaggatott népek). Lukácsy Sándor tanulmányában egy másik Vörösmarty- verset, Az embereket olvassa újra ilyen szellemben. Állítása szerint elsősorban a Gyulai-féle értelmezés kanonizálódása figyelhető meg a vers és az 1846. évi galíciai felkelés párhuzamba állításánál, pedig annak „ihletűje nem csupán a történelem galíciai epizódja, hanem az egész világtörténelem”.66 Az Előszó az emberi nem történetét, reményteljes és végnapjait ábrázoló alakzataiban háromszor van megnevezve alanyként az „ember” szó, további háromszor mint szóösszetétel egyik tagja (emberüdv, emberfejek, emberszívek), emberi testrészek, adottságok, a nem fogalmát helyettesítő alakzatokként ötször (kéz, szellem, ész, szív, szellemek), vagy jelentkezhet szinonimaként (félig isteniéiig állat, fiai). Egyik sem hordoz feltételezett aktuálpolitikai szándékot, hanem az emberi történelem kezdő- és végpontját, s e kettő közötti differenciát kutatja.

Szegedy-Maszák Mihály elemzésében a tragikum három jelentéssíkon érvényesül: nemzeti, egyéni, világtörténelmi szinten67 (ennek bizonyítására a tragikum forrását kutatja Vörösmarty költészetében), következtetése, hogy „míg a korábbi versekből hiányzik a történelem síkja, addig az Előszó-ban a tragikum elsősorban ezen a szinten bontakozik ki”68. Már a korábbi Vörös- marty-versek, művek esetében is megfigyelhető a világtörténelem egészére való rákérdezés, vagy a történelem egy specifikus mozzanatának az egészre történő általánosítása (Hymnus, Az emberek, Csongor és Tünde Éj-monológja, Gondolatok a könyvtárban). Kérdéses továbbá az is, hogy a pusztulás, a halál metaforáinak vizsgálata elegendően bizonyító erejű ahhoz, hogy a Vörös- marty-költészetben megtalálható típusokat(?) egyetlen vers felidéző erejével tegyük egyenlővé? (Bár Horváth János szerint a szabadságharc után Vörösmarty végső soron a halált tematizálta: erre engednek következtetni az Emlékkönyvbe, Mint a fóldmivelő - amely valóságos halál tánc típus -, és 51-54- ben sírkőre írt versek.69 Horváth János egyébként még a Gyulai-féle olvasatra hivatkozik a „tragikusan sötét hangú Előszó'’, a „Midőn ezt írtam” referenciájának meghatározásában, tehát az Örök zsidóra négy évvel a waldapfeli kijelentés előtt.)

Az Előszó nem tartozott sem a romantika korában (ismeretlen volt, Gyulai monográfiájában nem szerepel), sem a századfordulón, sem a nyugatosok (Babits nem említi) Vörösmarty sokat olvasott versei közé. Már Schöpflin és Babits is megkezdte „az öreg Vörösmarty” poétikai igazolását és vizsgálatát, de mindvégig érzékelhető volt egyfajta értelmezői fenntartás: Szerb Antal véleménye például, hogy az utolsó Vörösmarty versek {Előszó, A vén cigány, Emberek [Az emberek?] már „értelmen túli dolgokról” beszélnek.70 A recepció és az olvasóközösség Előszó felé való fordulása éppen a Batthyány Emmával (Batthyány-kultusszal) való feltételezett kapcsolatnak és a nemzeti vonatkozások felvetésének köszönhető. Bármennyire is kétségbe vonhatnánk Waldap- fel megalapozatlannak tűnő értelmezői eljárását, s az abból következő textológiai munkálatok, vagy az arra építő további értelmezői álláspontok érvényességét, tulajdonképpen ezek biztosították az Előszó olvasáshatásának megnövekedését. És ez nem kevés eredmény. írásomban nem törekedtem az említett olvasatok negligálására, csupán azokat a kétségeimet mondtam el,

189