Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 2. szám - Prágai Tamás: A rejtező tudás
- illetve a harmadik szolga (Servus Tertius) tovább építi a gondolatmenetet: Hiszem az uraknál vagyon a vigasság Azok között vagyon a sok szép mulatság. — melyet a tékozló fiú már atyja előtt a következőképpen összegez: Mi haszna hogy itthon töltöm ifjúságom Nem lehet házadnál semmi mulatságom. Csak semminek tartják minden uraságom Nőttön nő a házadnál csak tudatlanságom. Kétségtelen, hogy a tékozló fiú ezen története olyan történelmi pillanatot ragad meg, amikor az ifjúság, a tudás és a mulatság fogalmai egymással szoros összefüggésbe kerülnek. Az urak udvarához kötődő mulatság korántsem önmagáért való: fogalma a „szólásban való bátorsággal”, illetve - mint a fiú atyja előtt elmondott beszédéből megtudjuk - a „híremet kiterjesztem”, és az „emberséget tanulni” vágyával fonódik össze. Nem felejthetjük el, hogy a tékozló fiú - legalábbis a megtérése előtt - az egyházi tekintély szempontjából negatív szereplő. Az egyházi recept a személyiség efféle kiterjesztésére vagy felépítésére - azaz énformálásra4 — irányuló vággyal szemben jól bevett recept szerint való ellenkezéssel válaszol. Ezt a receptet részben az apa (Parens) idézi fel, amikor kifejti, hogy fiaitól elsősorban „vén atyjok szívének vigasztalását” várja; illetve, (egyébként elítélően) a harmadik szolga, Tertius a második felvonás elején, aki jelzi, hogy az embertől „egész életekben véghetetlen munkát” várnak el - ez természetesen a társadalmi mobilitás teljes megakadályozását jelzi. Igaz ugyan - és ez a kivétel nyilván a tékozló fiú egyházi szempontból nyilvánvalóan elítélt szemléletéből fakad —, hogy ezt a döntést öregkorukra sokan keservesen megbánják: Látván fiók, hogy paraszt azon szánakodnak közli a tékozló fiú. Az énformálás magától értetődő terepének tűnő „szólásban való bátorság” és „tanulás” a retorikán alapuló klasszikus oktatás hagyományának eredménye, de meg kell jegyeznem, a kor autoritása mind a szólás, mind a tanulás tekintetében meglehetősen szkeptikus. „Mert a szók szárnyasok - íija 1636- ban megjelent prédikációskönyvének egyik példájában Pázmány5 -, és mint az elbocsátott madár, úgy a kimondott szó szabadjában röpül és vissza nem hozhatik”, sőt, a nyelv veszedelmeinek külön prédikációt szentel.6 Abeszéddel, akárcsak a tanulással, vigyázni kell; míg egyfelől a tanulás elengedhetetlen és lényegi fontosságú, igen komoly, szigorúan kiküszöbölendő veszélyeket is rejthet. Ez természetesen a tanulás folyamatának ellenőrzését követeli meg.7 Pázmány, mint idézett, nagy hatású prédikációskönyve is jelzi, pontosan érzékeli a tanítás és a társadalmi mobilitás kapcsolatát, valamint azt, hogy ,p. gyermekek nevelése fondamentoma az ország javainak”;8 amire törekszik, az kifejezetten a tanítás folyamatának ellenőrzése. A tanítás azonban nem 156
