Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 2. szám - Alekszandr Szolzsenyicin: Zseljabugai tanyák

- Főhadnagy elvtárs! így kell összeforrasztani? Hogy lesz most?

A vonalszerelők indulásra készen várakoznak. Félnek. Az a Galkin is, aki csak véletlenül maradt életben.

Ott pedig lövik a tankjainkat.

Kit óvjunk? Ott - azokat, vagy itt - ezeket?- Várjatok még - mormolom a fogaim közt. - Egy kicsit még várunk.

Hogy megéreztem! A lövések hangja szinte nem is hallatszik a zaj és a

hőség miatt. A nagy kavarodásban vagy másfél tucat százötven milliméteres lövedék ugyanoda csapódik be, ahol Andrejasin megsebesült, sőt még közelebb is hozzánk - a domboldalon felcsapódnak a sötét fóld-szökőkutak.

Az egyik ház füstölög. A másiknak a fedelét söpörte le a robbanás.- Ne mondjátok meg nekik, ott a pincében.

Hát ez volt a fedezet, amikor elvitték a testet.

Mityka lentről Dugin mellől jön fel hozzám az üzenettel:- Az előjelző állást is szétlőtték! - Úgy kiáltja, mintha örülne.

Hát akkor pláne várakoznunk kell.

Hogy szokta mondani a nagyapám: „Ta haj im grec!”* Pont ideillik.

Az egész hadseregért nem én felelek. Azért még a főparancsnok sem felel. Rám ez a hatvan ember tartozik. Ahogy Ovszjannyikov szokta mondani: „Vigyáznunk kell az emberekre, nagyon vigyázni.”

Várakozunk tovább.

Szívom bárgyún a cigarettát, de a szívem nehéz.

Teljesen eltompul az agyam, mintha kisiklott volna a szokott kerékvágásból, a legegyszerűbb dolgot sem képes felfogni.

Eltelt vagy húsz perc, több tűzcsapás nem volt. Most már elküldöm Gal- kint és Kropacsovot kijavítani a hibákat. Ha egyszerre lőtték szét az összes figyelőállást, akkor itt is vannak szakadások a központnál, közvetlen közelünkben. Telefonhívásokkal ellenőrzik a szétfutó vonalakat.

Megint hívnak a lenti telefonhoz.

Elmagyarázom a szomszédos ütegparancsnoknak: a figyelőállásokat szétlőtték.

Tolocskov úgy véli, hogy a 415-öst elhallgattatták, nem jelentkezik.

Tűzcsapás továbbra sincs. A szerelők kijavították a vonalakat. Ott is, ahol Andrejasin vérzett.

A vonalszerelők visszatértek. Remek fickók.

De a német lövegek hangja továbbra is nehezen kivehető. Tűz a nap - nincs hangerő. Gomolyfelhők jelentek meg, de nem tömörülnek össze.

Botnyev felváltott a központi állomáson.

Visszajött Ovszjannyikov. Alaposan megizzadt, a gimnasztyorkáján sötét, nedves foltok vannak. Andrejasinról már a kijavított vezetéken tudomást szerzett. Visszaútban ő is a tűzcsapásba került. Hosszú ideig feküdt a sima földön, semmivel nem tudta fedezni magát. Az előjelzőnek, ha most kövek mögött is van, nehéz a helyzete, a fejét sem dughatja ki.

Ovszjannyikov közben levette a tábori sapkáját - a feje borzas, hajfürtjei összevissza meredeznek. De szép sorjában elmond mindent, a maga vologyi- miri nyelvj árásában, ózva.

* A fene essen beléjük (ukránul).

134