Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 1. szám - Földvári István: Az eső jött vele
Értetlenül nézett a négerre.- Hogy beszélgettek, ha nem ismeri a nyelvet? A tűzre öntötte a maradék bort. Sercegtek a fadarabok.- Vannak kérdések, amiket az ember úgyszólván minden nyelven ismer. 6. Az elefántok a marula-fák árnyékában hűsöltek. Egy hím, négy nó'stény és három borjú. Órák óta álltak a nehéz illatú lombok alatt, már teljesen kitaposták a füvet. Le-letéptek egy egész faágat, a kicsik pedig a bozótot nyúzták. A Mukonte folyó felé tartottak, ami a legnagyobb szárazságok idején is legalább pocsolyákkal kecsegtetett, nem úgy, mint a Bwelle, amely legkésó'bb júliusra eltűnik a térképről. A Mukonte dél felé húzódott, hatnapi járóföldre. Hosszú évek óta tudták már, hogy ez az egyetlen lehetőségük a száraz évszakban, ha nem akarnak szomjan halni. Nagy csorda követte őket, hasonló csoportokban. Lassan a következő marula-liget felé indultak, amikor ember keresztezte az útjukat. Mindannyian mozdulatlanná merevedtek. Az ember óvatosan, nehogy túl közel kerüljön az elefántokhoz, megkerülte őket. Hátizsák volt rajta, és egyetlen ideges teherhordó állat követte. Nem nézett az elefántokra, igyekezett hirtelen mozdulatok nélkül elosonni mellettük, hogy a borjaikat védő nőstények még véletlenül se orroljanak meg rá. Pár száz méterre távolodhatott el tőlük, amikor először visszanézett, később ezt még néhányszor megismételte. Azt látta, hogy az elefántok facsoporttól facsoportig szinte követik, egyre jobban lemaradva, de határozottan tartva az irányt. Kelet felé haladt. 7. A törzsfőnöknél tett szertartásos látogatás és a vacsora után visszavonult konyakja és bogarai társaságába. Az oguagik földjén eltöltött második éjszaka is nehezen indult, akárcsak az első. El is felejtette már a vének, és a törzs fejének körülményes futamait a megtiszteltetésről, melyben jelenlétével részesíti őket. Outa ki nem mondott kérése foglalkoztatta. Letörölte az izzadságot az arcáról meg a nyakáról, és felült az ágyban. Kinyújtózott, hogy a súlyos levegőből legalább így nagyobbat szippanthasson. Megint a kis néger szavai jutottak eszébe, pontosabban a főnök szavai, amiket Outa fordított neki. Könyörgés volt, varázslás, először csak monoton ritmusa ragadta magával, aztán a szavak mágikus egymás után következése, és lassan az egész nap élményeit túlharsogta, hogy a végén már azt hitte, valóban hallja is, nem csak az emlékezetéből szabadult elő. Ti, akik parancsoltok a vizeknek, vizek szellemei, ti mind, akik engedelmeskedtek nékem, én hívlak titeket, gyertek, 7
