Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 11-12. szám - Hózsa Éva: Mándy "fabulái"

meggyőzni őt, hogy a jövőben még kocsi elé fogják. Komolyan hisz abban, hogy a ló sorsa az emberi összefogáson múlik. Totyi beszédmódja eltér a többiekétől, a „szatyrokétól”, a novella befejező soraiban (a második szerkezeti egységben) is csupán ő szembesül a ló szárnyalásával11, a többiek megtagadják Totyi látomását. A magányos nézőpont a magányos lóhoz kötődik, a novella többi szereplője a tanú, nevük nincs, csak trikóik, tárgyaik, testalkatuk, életkoruk, arcszínük határozza meg őket. Ezek a részletek a film beszédmódjára emlékeztetnek. A megnyilatkozások modalitása, sőt homályossága szembetűnő. Az állandó jelzők névértékűvé válnak, például a szürke ló vagy a vörös arcú nő esetében. Két évvel később Mándy Iván ezt a novellát beépítette a Csutak és a szürke ló című regényébe (A Kék dívány is előzménye a Csutak színre lép című regénynek). Tüskés Tibor párhuzamosan közli a Szürke ló és a Csutak és a szürke ló megfelelő szövegrészleteit, valamint a regénybe ágyazott szöveg tördeltségére hívja fel a figyelmet.12 A Totyi helyett Csutaknak nevezett fiú a regényváltozatban megmenti a lovat, társaival együtt egy pincébe vezeti. Kézdi Kovács Zsolt filmforgatókönyve a regény szövege alapján készült (Vár- konyi Zoltán filmje, 1960). A Mándy-újraolvasás tehát új írói változatot hozott létre, ily módon mindkét választás lehetőségével megismerteti olvasóját. Csutak mellé már társak is csatlakoznak. A Szürke ló a nyitott terek — az utca és a tér - novellája, az állat kikerült otthonából, az utcán vezetik, a Pegazuslátomás viszont a téren valósult meg. A többi állatnovellához hasonlóan a végletes kettősség is megfigyelhető: az öreg és a fiatal, a kövér és a sovány, a tapasztalható és transzcendencia, az itt és az oda, valamint a választás kettőssége nyilvánul meg. A ló határhelyzete azonban az előző állatnovellákkal szemben csak alkalom az egyéni (emberi) nézőpontok megjelenítésére, az egymással folytatott ironikus vita bemutatására. Aló a novella expozíciójában látomásszerűen, halottként, nézőpont nélkül jelenik meg, tehát a halottságot hozza magával; a fenti régióba, a teret és időt áthágó szférába tartozik, ahol a kamasz a befejező részben látja. A harmadik bekezdés a novella zárlatához kapcsolódik: „A szürke ló ment a nő után, patája nem vert zajt. A levegőben lépkedett, a levegőben rakta egyik lábát a másik után.” A „bársonysapkás” szinte a semmivel találkozik: „Aló elé ment, belebámult a szemébe. A semmibe bámult, a semminek könyörgött. - Ugye nem lesz veled az? Ugye nem visznek oda?” A ló tehát a novella elején, már a rejtelmes Pegazus-vég bekövetkezése előtt a végponton van, átváltozott, az egyéni találgatások ily módon teljesen értelmetlenné válnak. Asárgatrikós fiú jóslata valójában nem jóslat: „Kóc lesz, hegedűhúr vagy semmi.” A semmi az utolsó mondattal, a látomás tagadásával válik végérvényessé, ezt a figyelmeztető tagadást szintén a sárgatrikós vágja a marék fűvel együtt Totyi arcába: „Semmit se láttál!” A szürke ló élőként csak Totyi számára létezik, ő az egyetlen szereplő, aki igazán a lóhoz és a lóról beszél, nem a vágyak és a haszonelvűség szerint átváltozott lóról tesz kijelentéseket (a szódásüveggel bajlódó fekete hajú lány titkos szolidaritását sejteti a szöveg). Az antropomorfizáció szintén a fiú tudatában megy végbe, a többiek számára a ló a lóság állapotán túli szférába tartozik, az emberi megnyilatkozásokra, dialógusokra a „semmi közöm hozzá” elhárító gesztura jellemző. A kövér, piros arcú nő úgy vezette a lovat, mintha nem is tartozna hozzá, holott magatartásában, öntudatlan mosolyában még jelen van a valamikori összetartozás nyoma. A szürke ló antropomorfizációja az olvasó tudatában ugyancsak

1091