Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 11-12. szám - Tóth Péter: Hoffmann János: Ködkárpit

tisztikai elemzések, történelmi fejtegetések is. A szerző érzi, hogy magyarázattal tartozik az eklekticizmusért. „Evés közben jön meg az étvágy, írás közben támadnak fel elfelejtett emlékek” - jegyzi meg a második füzet derekán. A következő fejezetben magányos számvevőként ismét műfaji kérdéseket érint: ,A politika - mindig ugyanaz a nóta - az emberek, a társaság? Unom őket nagyon, és ezért maradt számomra télen ez a füzet, amely emlékezésnek indult, és valami módon naplóféle lett.” A bejegyzésekből az is kiderül, hogy a család felnőtt tagjai kíváncsian várták a folytatást; a szerző feleségének, He- lénnek és húgának, Mariskának is részleteket olvasott fel emlékeiből, helyzetelemzéseiből.

A füzetek tiszta teijedelme alig haladja meg a száz oldalt; de töredékességük (olykor esetlegességük) ellenére is a teljesség érzetét keltik. Plasztikusan elevenedik meg egy felemelkedő és válságokkal is küzdő zsidó polgári család néhány jellemző alakja, illetve egy veszélyeztett közösség, amely nap mint nap fogyatkozó reménnyel váija a holnapot. Ha kilátástalan a jelen, ha bizonytalan a jövő, marad a természet szépsége, marad a múlt. És szaporodnak a nehezen megválaszolható vagy megválaszolhatatlan kérdések. A szöveg lírai vonulatát a szombathelyi gyermekkor élményei, a Hosszú utcai ház és műhely világának emlékképei adják. Felidéződik az ecetkádak szaga, a gyermekjátékok hangulata. Nagy hangsúlyt kap a munka tisztelete; lépten-nyo- mon érzékeljük az összetartó család erejét: „ennyi melegségtől körülvéve, eny- nyi szeretettől elkényeztetve azt hittük, hogy a világ mindenütt ilyen meleg, ilyen szeretetteljes - és jött bizony sok-sok keserves csalódás. De azért ma is nosztalgiás lélekkel gondolok erre a múltra, erre a körre.”

A második füzet a középiskolai élmények felelevenítésével kezdődik. A századelő idillinek tűnő világa ez. Diákcsínyek, csalások, számonkérések, sikerek, az önképzőköri választás, a premontrei rendi gimnázium tanárainak, diákjainak történetei. A kellemes emlékek mellett vélt és valós sérelmek, sőt a soha nem feledhető megszégyenítések is. Rácsodálkozhatunk, hogy az érettségi előtt álló fiataloknak mennyire szerteágazó volt az érdeklődése. Taine, Darwin, Oppenheimer könyveit forgatták, a Huszadik század cikkeiről vitáztak, egyesek a Galilei Kör eszméivel ismerkedtek. Velük együtt éljük át a fel- emelkedés természetes vágyakozását. A Monarchia virágkorában, a diákélet felől tekintve még minden egyszerűnek látszott: .Érettségi - ez természetes, mert önkéntességgel jár, ez pedig a legfontosabb, azután egyetem, ott tanul is az ember, és délben a Duna-korzóra megy, vagy a Váci utcába, meghívják ide-oda, majd néhány év múlva doktorátus vagy oklevél, és az elhelyezkedés nem probléma. Egyszerűbb megoldás még: kereskedelmi szaktanfolyam lehetőleg Bécsben, tökéletesen elsajátítja az ember a német nyelvet, aztán gyakornok lesz egy bankban, vagy Triesztben vagy Fiúméban, esetleg valahol Németországban egy nagy importvállalatnál, és aztán... megy minden a maga rendjén.” Hoffmann János is ekként indult: előbb a bécsi Új Kereskedelmi Akadémián, aztán a pesti jogi egyetemen tanult, és szerzett doktorátust. Csak az idillinek hitt folytatás nem következett be. Jött helyette a világháború, a gazdasági válság, az egyre nyomasztóbb faji megkülönböztetés, a kikeresztel- kedés kérdése, a menni vagy maradni tépelődése. A harmonikus múlt egyre távolabb kerül, és egyre tolakodóbbak a napi események, a rémhírek, a találgatások; a munkatáborok világából érkező rokoni híradások.

1081