Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 1. szám - Lászlóffy Aladár: Az utolsó poéma; Anesztézia (versek)
LÁSZLÓFFY ALADÁR Az utolsó poéma A költő, lemenő napom süt vissza minden oldalon. Lehet, hogy ez lesz este majd, csak egyelőre ne takard. Az árnyék buta betűjét még nem rajzolta ki az ég, csak képzeletből olvasom mit talál itt majd olvasóm. Anesztézia A folytonos ébrenlét éltetett: kibírni végtelen veszélyeket, életnél hosszabb tartamokban tartott áramlatokban elérni a partot. Aztán egy tudós trükk, abrakadabra még élve átküldött a túlsó partra s a kötelező fájdalom helyett, a halál is az élet része lett. Ahányszor újra elbóbiskolok, érzem, tudom, hogy egyre több vagyok: több túlélő és továbbélni több a logikusan meghalok között, s tudom, hogy lassan, végül elveszek az ének közt, ahol csak én leszek: már milliókért megtanultak vívni, csak valakit nem tudtak visszahívni.
