Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 10. szám - Novák Valentin: Csontos história

- Már nem emlékszem - nyögte a kurta eszű Amália... Vagy várjon...- Na?!- Nem, mégsem... Annyira ideges voltam....

„»... az én tervem is kútba esik...«

Itt a vallomás félbeszakadt. Nekemics Árpád úgy mesélte; dulakodni kezdtek, s merő véletlenségből metszette el Lékeli nyakát. Miért is akarta volna a halálát, mikor végre a titok közelébe jutott...

Am úgy tűnik, e história végére már soha nem tudjuk kitenni a pontot. Az igazság bennszakadt Lékeli Tihamérban. Utóbbinak a bűnössége már nem bizonyítható, mi több, Nekemicsre terelődik a gyanú...”- És hol az a csont? — Nekemics most már biztos volt benne; megoldódik a százados titok, amiért dédapja haláláig börtönben sínylődhetett.- A kutyámnak dobáltam — együgyűsködött Jolánka Amália.- És hol dobálta?!- A folyópartról a vízbe. Tudja, pont megfelelt ág helyett.- És kihozta az a dög?! - fehéredett a nyomozó.- Háromszor is! - lelkendezett Amália.- Aztán?! - most már vörösödni látszott a családfa-kutató.- Aztán elkapta egy örvény, és elsüllyedt...- A kutya?!- Á, ügyes állat az! A csontot, kérem, azt ragadta el a víz... Úszik már a tenger felé...

E másodpercben a rendíthetetlennek hitt Nekemics Szilárd elájult. Mint később kiderült, több volt ez holmi alélásnál; szívszélhűdést kapott éppen akkor, midőn a tűzoltók kicsörlőzték Lékeli Ödönt az irodájából.

Ekkor Lékeli melle léket kapott. Lelke örökre kiszámyalt. A tíz markos mentős és a tűzoltók elerőtlenedtek, s kiejtették kezükből az ügyvéd urat, aki székestül a kavicsra zuhant, majd bazaltszoborrá lett. A mai napig ott áll a parkban. A lelkiismeret táblátlan emlékműveként. S mivel a kúriát örökös híján a város nagylelkűen az árvákra hagyományozta; apátlan-anyátlan apróságoknak szolgál mászókául az örökkévalóságba merevedett Lékeli-sarj...

870