Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 10. szám - Novák Valentin: Csontos história

által átszőtt, elhanyagolt ősparkba, majd föl a hintóföljárón a kúria nyekergő kapujához. Megrökönyödve torpant meg mindenki a beroskadt mennyezetű dolgozószoba ajtajában. Csak Jolánka Amália sipítozó fejhangjára tértek magukhoz. A kíváncsi matróna ugyanis, miután megúsztatta Csergő kutyáját a folyóban, jobbnak látta ha nem marad le semmiről; így visszatopogott dongalábain a kastélyhoz. A tűzoltók tanácstalanul méregették a kuszán aláhullott gerendákat, s az orvos tétova kísérleteket tett Lékeli Ödön fölélesztésére. Jolánka Amália eközben beszámolt Nekemics Szilárd nyomozónak (aki hobbiját tekintve genealógus volt) arról, miféle dolgok estek e helyütt, reggeli belépte óta. Színes elbeszélésében épp ott tartott, hogy egy feketepárduc pen- derült a lába elé, s ettől elájult, mikor az orvos megkocogtatta Nekemics vállát; mondván - Lékeli úr menthetetlen. Lélegzik ugyan, de halott. Megmozdíthatatlan, elszállíthatatlan. Erei oly kemények, hogy infúziót sem tudnak rákötni.

K-i Hírzengő 1906. Böjtmás havának idusa (III. Évfolyam)

A Faragh-Lékeli históriáról még három említésre méltó, hiteles (?) hírrel rendelkezünk. Az első szerint a karácsonyi szentmise közepette egy kisfiú átlesett az otthonról elcsent lukas fakanálon, és azt látta, hogy a Lékeli-fiak feje mind fordítva ül a nyakukon, s rettentő szarvak meredeznek a homlokukból. Szegény gyermekecske a halálos ágyán hebegte el nagy titkát, mert a szentestéli mise után végzetesen meghűlt.

A másik két történet az ismeretlen, licitre érkezett, szakállas idegenről szól, aki nem utazott el, miután ,hoppon maradt”, hanem a Lékeli-saijak vendégszeretetét élvezte, akik a Faragh-kúria legtágasabb szobájában szállásolták el. Két történet, két újabb halott! Mindkét boszorkányos históriát lázálmukban nyögdécselték el a merészségük miatt halálra ítéltetett áldozatok. A gyanús idegent mindenki boszorkánymesternek tartotta, s igyekeztek végére járni az igazságnak, még életük kockáztatásával is. Először Lapát Rozi, apró, kíváncsi fehérnép libbent a rémséges figura után. Pontosan a nyomaiba lépett, ahogy dédanyja meséiből emlékezett. A hetedik lépésnél tűt szúrt a földbe, s láss csodát, mint aki karót nyelt, úgy megmerevedett a titokzatos alak. Most már bizonyos: ördögfajzat, boszorkány. Nem véletlen pendül meg a kövezet mindenik lépése után! Hiába is csavargatta a fekete lebernyeggel takart rettenet a fejét, nem bírta hátra fordítani. A földbe bökött tű megakadályozta ebben. Azonban Lapát Rozi annak ellenére, hogy nem láthatta a férfi-boszorkány, negyed napon, torokgyíkban kiszenvedett. Lehet, mégsem a hetedik lépésnél kellett volna azt a fránya tűt a talpa nyomába döfni...

A másik áldozatnak Péter-Pálkor nyílott föl a szeme. Ő nem volt más, mint Izsó Kis János, izgága, babonás emberke, aki soha nem mulasztotta el, hogy sarlót hajítson a forgószélbe. Most épp a többiekkel hűsölt egy tölgy alatt. Az első aratónap délelőtti fáradalmait pihenték, mikoron átlejtett a színen a búzafektető boszorkányördög duett. János nem habozott, s bár sarló nem esett a keze ügyébe, fölkapta kaszáját, s belevágta a pörgő, táncoló légörvénybe. A súlyos szerszám kettémetszette a szelet, s mit ad isten, másnap látja ám Izsó Kis János, hogy a rejtélyes ember bekötött lábbal sántítgat az ügyvédi irodák

868