Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 1. szám - Cseke Ákos: Pragmatizmus és megkerülés
Ezekkel a másokról írt gondolatokkal szemben könnyű volna kijátszani Rorty hangoztatott antiesszencializmusát (azaz megalapozás-ellenességét), antidualizmusát (azaz gyanakvását a bináris oppozíciókkal szemben) vagy a Megismerés helyett remény tanulmányainak cáfoló beszédmódját. Az igazi kérdés azonban nem annyira a változások hogyanja, hanem miértje; valószínűleg nem véletlen, hogy Derrida után Rorty is megmártózik a logikai képtelenségnek ebben a gőzös fürdővizében, nem véletlen, hogy, noha tisztában van a metafizika dekonstruálásának lehetetlenségével, mégis belefog abba. Rorty maga úgy gondolta, hogy a pragmatizmus olyan megoldása a metafizi- ka-dekonstrukció ellentét problémájának, ami eltekinthet a metafizikától, aminek nem kell azzal számot vetni. A pragmatizmusba való bevezetés kísérletekor azonban, ami a Megismerés helyett remény kötetének tétje, nyilvánvalóvá válik, hogy a pragmatizmus is csak a metafizikához képest tudja elhelyezni és behatárolni (vagy be nem határolni) magát. Ha viszont a metafizika kritikája maga is metafizika, akkor csak egy út marad: megkerülni ezt a gondolkodásmódot. Az olvasót a látszólag megalapozott érvekkel elkápráztatni, a metafizikát hétfejű sárkánnyá, leküzdendő' szörnnyé alakítani, majd- miközben Rorty maga állandóan a metafizikai problematika foglya marad -, széles mosollyal kijelenteni, hogy a metafizika egy letűnt, feudális európai kultúra mellékterméke. A gyenge gondolkodásból az eró's gondolkodás felé való ugrás itt szükségszerű; az állandó lebegés a bizonyosság meghirdetett leépítése és az ezt alátámasztó, mégiscsak valami külső' rátekintési pontot feltételező' bizonyosság között, a metafizika radikális tagadása és az önállítás tétova magatehetetlensége között sokáig nem tartható; végső soron a leépítő kényszer örvénye ezt a kísérletet is magába szippantja. Ebből az is következik, hogy Rorty pragmatizmusa nem egy gondolkodói pálya valamiféle célja, ahogy mondjuk a lét kérdésének (azaz kikérdezettjének) keresése az volt Heidegger számára, hanem egy tagadó jellegű filozófia kényszerpályája. Nem a meg- alapozás-ellenesség a pragmatizmus, mint filozófiai irány következménye, hanem sokkal inkább maga a pragmatista filozófiai irány az, ami a megalapozás-ellenes, azaz a történeti esetlegesség tényén túllépni képtelen gondolkozásmód szinte tehetetlen következménye. V. V. Ez nem jelenti azt, hogy a pragmatizmus, mint olyan tarthatatlan, csupán arra hívja fel a figyelmet, hogy ebben a huszáros formában egyáltalán nem meggyőző. Egy önmagát komolynak tartó filozófiai irányzat nem válthatja ki a maga megalapozását azáltal, hogy más, évszázados mozgalmakat próbál térdre kényszeríteni. Akkor válhat csupán filozófiai irányzattá, ha a meghirdetett program, a jövőre függesztett tekintet nevében nem a múlttal párbajozik, hanem megengedve, hogy az embernek nem csak pragmatikus, hanem más - esetleg metafizikai - szomja is van, megpróbál ennek a sajátos pragmatista szomjúságnak a csillapítására egy gyenge gondolkozás keretein belül alternatív megoldási programot kidolgozni. Ez a pragmatista filozófia, ameny- nyiben megvalósul, azaz a tagadás helyett végre munkához lát, valós problémákra fog válaszolni; egy hanyatló kultúra pragmatikus-realista igényeire- amellett fontos új, kritikai mozzanatokat tartalmazhat a metafizikai problematika számára is. Végső soron azonban a kérdés talán mégsem egy önálló, 95
