Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 10. szám - Kilián László: Melódráma
amelyet Ábrának feltenne: miért szopogat bort Monteverdi alteregójával a kocsmában. Csak a nő rideg és puha mellbimbója, száraz öle teszi zabolátlan bikává, akinek Ábra elvei jelentik a piros posztót. A bátyus hamarosan felbukkan a távolban. Előtte baktat.- Rohadt magamutogató. És Poppea a bűn asszonya feltárulkozik Néró asszonyszégyenítő vágyának. Fug-Germán kapkodó lábnyomai megannyi elmosódó bankjegy, amint a klosárt üldözi. A távolság közöttük egyre fogy. És Poppea a holdra vonyít gyönyörében. Octavia és Otho arcán elgurulnak a megcsalatottak örök könnyei. Akkor éri be Pat-Ricci Fug-Germán a modell-koldust. Minden magyarázat nélkül tarkón vágja. A vénség elfelejt zokszót ejteni: elvágódik az aszfalton. Batyuja úgy hull alá, akár az időtlenségbe. Ábra és Fug beszéd helyett csupán - vagy egyenesen (?) - megélik a párbeszédet, miközben a pénzügynök le akarja feszegetni a nincstelen lábbelijét. A cipő megvonás kétségkívül Ábra halálával azonos (ha azonos).- Taknyos vagy Taknyos?- Kitekerem a nyakad, öregapám. Belegázolok a számmisztikádba, munkahimnuszodba. Megvakítom Poppeát, aranyborjú-tekintete kihuny és elporlik a gyármadonna, te dög.- Miért akarod újra kibelezni a munka és a számok szent testét? Úgyis elhagy Célia. Velem vagy nélkülem, egyre megy.- Mezítláb ballagsz a felhők közé, kukaálmú senkiházi. Mezítláb. A kényelem fattyát pedig mellbevágja a pucér alamizsna-modell lábszaga.- Egyszerre szoktak elmúlni a szagok és a próféták - mondja szomorúan az öreg. Már a másik cipő is Fug kezében imbolyog a fűzőjénél fogva. Amikor visszanéz, elhiszi Ábra végképp kinyúlott. A fiú most már Ábra ócska cipőjével is gazdagabb, de azt csak holnap tudja meg: Célia elhagyta. Mással akar lenni, mert szerelmes és ezt már egy hete elmondta az öreg aktnak. Pat-Ricci Fug-Germán nyugodtan alszik. Hősszerelmesnek álmodja magát egy negédes operában. Olyan szívszorító az a kettős Céliával. Telt bariton és koloratúr szoprán. De az álom oly merész..., hogy az még egy túlmódos ifjúnak sem lehet osztályrésze, hogy jön egy koloratúr szopránra vetemedett hangú másik Célia. A látvány lenyűgöző. Szinte melodrámába illik: Ábra integet a kukából. Baljával a peremen könyököl, markában egy behemót kalapács. Hihetetlen, hogy egy ekkorát el lehet bírni. Hihetetlen, hogy ez az egész átüt a falakon, a magasságokon és Fug-Pat meg a többi név viselőjének a szemében mindjárt abban a minutumban felötlik, amint felserken.- Taknyos vagy Taknyos? Minek becsapni magad? Néha az árnyékban is meleg van, de hol van neked szent anyagod, hol van benned a szent anyag? És Ábra integet. Mezítláb tiporja a rothatag kukatölteléket, meg a batyu855
