Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 1. szám - Cseke Ákos: Pragmatizmus és megkerülés

A platonizmus fogalma kapcsán az is világosan látszik, hogy Rorty, aki hangosan tiltakozik a filozófiai „szókészletek” esetlegessége és használhatósága ellen, itt gyakorlatilag átveszi Heidegger „szótárának” egy szavát, anélkül, hogy annak igazán utánagondolna. Az általa elítélt szókészlet egy szavára építi fel azután a maga elméletét, amelynek egyetlen biztos pontja az ezzel a heideggeri fogalommal való harc. Ez nemcsak arra mutat rá, hogy e pragmatista filozófiában, mely az elméletet a gyakorlat szolgálatába próbálja állítani, elmélet és gyakorlat olykor milyen élesen szembeáll egymással (megalapozás és hangoztatott antiesszencializmus, állandó kettősségekben gondolkozás és hangoztatott antidualizmus, a bizonyosság lehetőségének elvetése és pragmatista bizonyosságok hangoztatása), hanem arra is, hogy ez a pragmatista filozófia korántsem az embernek a gyakorlati valósághoz való viszonyát mutatja be, hanem szélmalomharcot vív egy-egy fogalommal, vagy, megalapozatlanságával kérkedve, egy szintén csak fogalmi szinten jelen levó', és közelebbről meg nem határozott, utópikus jövőről álmodozik. És, úgy tűnik, Rorty nem hajlandó azt sem észrevenni, hogy ez a fajta gondolkozás mennyire egy metafizikai-teológiai hagyományban gyökerezik. A teológiai jelleg tetten érhető az amerikai pragmatista filozófiai kiválasztottság-tudatában éppúgy, mint futurizmusában, reménybe vetettségében vagy a gondviselésbe vetett hit szekularizációjaként felfogható haladásba vetett hitében. Ez nem azt jelenti, hogy Rorty egy szekularizált üdvtörténet prófétájaként áll előttünk, bár akár ezt is jelenthetné, hanem azt, hogy úgy tűnik, nincsen tisztában vagy nem hajlandó tisztában lenni gondolkodásának - nem is túlságosan - rejtett gyökereivel. IV.

IV.

A pragmatizmus megalapozás-ellenessége logikai csapda, hiszen a meg- alapozás-ellenesség bizonyításához érvelni kellene, azaz meg kellene alapozni azt. E csapda elkerülésére húzza elő Rorty a maga fegyvertárából a kvázi- történeti érveket: a metafizikával folytatott hadakozásával próbálja meg elterelni a figyelmet a pragmatizmusba való bevezetés lehetetlenségéről. Támad, agitál, vitatkozik, érvel, kinyilatkoztat, nagy gondolati mozdulatokat tesz, olyan kifejtetten fogalmakkal hadonászik, mint „platonizmus”, „megismerés”, „remény”, „bizonyosság”, ,Amerika”, „metafizika”, „világ”, „szubsztancia”, „phüszisz”; az olvasó csak remélheti, hogy nem ez a kényszeredetten a múlttal párbajozó, közben állítólag a jövőre figyelő filozófia a pragmatizmus. Mit kezdjünk az olyan pragmatista kinyilatkoztatásokkal, mint: „az igazság nem ismeretelméleti fogalom” (27.1.), „nincs megismerendő phüszisz” (38.1.), „egy tárgy egyetlen leírása sem inkább a valós tárgy leírása, mint bármelyik másik” (44.1.)? Elfogadásuk vagy elutasításuk Rorty nyomán csupán hit, nem meggyőződés kérdése. Ráadásul itt is gyakran olyan „metafizikai” kijelentésekkel csatározik, amit a metafizika már régóta nem tart magáénak - a metafizikai igazság például valóban nem ismeretelméleti, hanem ontológiai fogalom. Nehéz továbbá mit kezdeni a Megismerés helyett remény olyan „érvelésével”, amely vesz egy számot (a 17-et), azt többféleképpen leírja, majd a leírások sokaságának - azaz mennyiségének - fényéből arra a következtetésre jut, hogy a számnak nincsen lényege, majd egy mondattal később arra, hogy semmilyen tárgynak, létezőnek nincsen lényege. Mintha azt mondanánk:

92