Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 1. szám - Cseke Ákos: Pragmatizmus és megkerülés
anélkül azonban, hogy bármiféle bizonyosságot feltételezhetne a metafizika elleni kijelentései számára. A pragmatizmusba való bevezetés ezért állandóan önmagát cáfolja; elvileg a jövőre irányul, és hátat fordít a múltnak, de valójában állandóan a múlt filozófiai örökségével harcol; elvileg nem ítélhet el egyetlen filozófiai irányt sem, de állandóan annak cáfolatával foglalkozik, elvileg a pragmatizmusba kívánja bevezetni olvasóját, de tulajdonképpen csak a metafizikáról beszél: szinte megismerteti olvasóival, mi is a metafizika, s a pragmatizmusról mindössze azt tudjuk meg: mindaz, ami nem ez. III. A pragmatizmus harcos történetisége abból a módszertani kényszerből fakad, hogy a megalapozatlanságot csak a megalapozottság, azaz a múlt filozófiájára támadás által tudja bemutatni. Ez azt is jelenti, hogy Korty a Megismerés helyett remény című kötetben nem csupán - mintegy mellékesen - metafizikai kijelentéseket tesz, miközben olvasóját bevezeti a pragmatizmusba, hanem azáltal vezet be a pragmatizmusba, hogy metafizikaellenes kijelentéseket tesz. A tanulmány egyetlen biztos és állandó hivatkozási pontja így furcsa módon az a metafizika lesz, amit Rorty a legerőteljesebben elutasít. Ezt azonban egy hamis történelemkép segítségével végzi el. E történetisége megalapozatlanságának szembeszökő jegye például az a könnyedség, amivel Rorty igen egyszerűen elintéz évszázados filozófiai irányzatokat. Kritikátlanul átveszi például Heidegger vitatható állítását, miszerint a platonizmus egyenlő a metafizikával; és ugyanazzal a kissé pátoszos, romantikus gesztussal, amivel a német filozófus létfelejtésnek bélyegezte az így felfogott platonizmust, Rorty is megpróbálja félretenni „az idejétmúlt platonista zsargont” (90.1.), azaz magát az európai filozófiai hagyományt. A platonizmushoz - és így a metafizikához is - Rortyt nem annak felismert lehetőségei, hanem bizonyos előítéletek fűzik. Ilyen például a megismerés - állítólag a metafizika által bejelentett - „garantált bizonyossága” (21.1.), szemben a pragmatista nézettel, mely szerint vélekedéseinknek nem kell arra törekedniük, hogy jól megalapozottak legyenek. A metafizika azonban soha nem tételezte a megismerés valamiféle garantált bizonyosságát, az igazság mindig lehetőségként volt jelen számára, amit csak megközelíthet, de soha el nem érhet. Nikolaus Cusanus középkori „metafizikus” szemléletes hasonlata szerint az értelem úgy viszonyul az igazsághoz, mint a sokszög a körhöz, minél több szöge van, annál jobban közelít a körhöz, de sohasem érheti el. Kant számára a metafizika az a tudomány, ami arra a kérdésre keresi a választ, hogy mi az, amit az ember tudhat, azaz ami a bizonyosság keresésének határvonalait próbálja meghúzni, századunkból Heidegger szerint pedig a filozófia vagy a gondolkodás feladata a helyes kérdésekre való rátalálás. Mindezen túl legalábbis elgondolkodtató még, hogy később, amikor Rortynak arra van szüksége, akkor az előbb még garantált bizonyossága miatt elmarasztalt metafizikát a szkepticizmus veszélye miatt ítéli el, amiből szintén a pragmatizmus hivatott kisegíteni őt: „a szkepticizmus veszélye elválaszthatatlanul összekapcsolódik a megismerés megalapozási felfogásával” - idézi Williams véleményét Rorty egyetértőén (23.1.). Történeti elemzése hamis premisszákra épül, amiket azután úgy irányít, ahogyan az számára éppen hasznos, még ha egymással ellentétes következtetéseket is kell levonnia. 91
